Taylor Swift egyszerre két charton is első helyezést ért el: a country rádiós játszási listát Begin Again című slágerével vezeti, míg a pop műfajban az I Knew You Were Trouble dallal diadalmaskodik.
A Red című ötszörös platinalemez slágerei egyébként is elképesztően teljesítenek, hiszen az I Knew You Were Trouble például már zsinórban a hatodik hete tanyázik a Billboard lista élén.
Taylor Swift mindeközben egy percig sem unatkozik: miután hetedik Grammy-díját is bezsebelte Az éhezők viadala című film egyik betétdaláért, majd fellépett a BRIT Awardson, ami az este egyik legemlékezetesebb pillanata volt, március 13-án megkezdi amerikai turnéját is. A 66 állomásos turnén nem elég, hogy a szintén legutóbbi lemezén, a Reden éneklő Ed Sheeran is beugrik, de olyan vendégénekesek is fellépnek majd, mint Austin Mahone, Joel Crouse, Brett Eldredge, Florida Georgia Line és Casey James.
Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább
Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább
Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább
A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább
A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább