3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2013. február 15.

Visszatér a Megadeth!

Copyright:

A Megadeth több mint 38 millió eladott lemezzel és 11 Grammy-jelöléssel büszkélkedhet, de a frontember, Dave Mustaine – aki a ’80-as évek elején a Metallicában is gitározott - szerint a java még hátra van.

A metal-kvartett jelenleg San Diego-i stúdiójában dolgozik 14. stúdióalbumán, amelyet Super Collider névre kereszteltek. Ez lesz az első albumuk, amit a Universal Musicnál jelentetnek meg idén júniusban.
 
“Először nagyon ijesztő volt szembesülni azzal, hogy lehetőségünk lesz a Universallal dolgozni”- nyilatkozta Mustaine – “Olyan, mintha minden jó együttes vagy látványos videó valahogyan kötődne a Universal nevéhez, így bátran állíthatom, hogy egy igazán izgalmas és tekintélyes otthonra leltünk. Shawn, Chris és David is lázasan dolgozik azon, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és most úgy érzem, ez sikerül is. Nagyon várjuk már, mit tartogat számunkra a jövő!"
 
Az együttes olyannyira új erőre kapott, hogy már most a turnét szervezik, terveik szerint a legnagyobb példányszámban elkelt Countdown to Extinction című lemezük  20. évfordulóját ünnepelnék meg vele.
 
A Megadeth egymást követő 5 albuma lett platina- illetve többszörös platina-lemez, ezzel a teljesítménnyel a ’80-as és ’90-es évek egyik legmeghatározóbb együttesének számított. Olyan stadionhimnuszok kötődnek nevükhöz, mint a Symphony of Destruction, a Holy War vagy a Peace Sells, But Who’s Buying.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Seguir

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Seguir

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Seguir

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Seguir

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky