A Manoya dalok egyszerre lágyak és karcosak, árad belőlük a szeretet, mégis igénylik a figyelmet. Néha látszólag a felszínen simogatnak, miközben titokban igen mélyre hatolnak. 2013. február 2-án, egy szép téli szerda este, bárki meghallgathatja a Trafóban, egy lemezbemutató jóvoltából.
2012 novemberében jelent meg Manoya művésznéven Hodosi Enikő első szólólemeze. A Neo és Occam zenekarokban (valamint megszámlálhatatlan underground produkcióban) közreműködő énekesnő korábban már adott egy kis ízelítőt “Hundred Arms” című lemezének anyagából, hiszen a megjelenés előtti egy év során az albumról két kislemez-dalt (Rebirth, Shine) is játszottak a magyar rádiók, melyek csak fokozták a hol melankolikus, hol érzéki, hol pedig ártatlanul életvidám, experimentális popzene iránt fogékony közönség amúgy sem kis várakozását.
A folk, a keleti zenék, a hanggyógyászat éppúgy Enikő zenéjének részét képezik, mint a kísérleti elektronika, a soul vagy a zajzene, mégis egyből felismerhető a szelleme sajátos hangvétele miatt. Az album produceri munkálataiban, a hangszerelésben, és a néhol a dalszerzésben az a Lázár Tibor volt Manoya partnere, aki Occam néven mutatta meg másik arcát azoknak, akik addig csak a Zagar zenekar dobosaként ismerték.
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať
November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať
A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať
Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať