3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. január 15.

Jégbontó havi Folk Farsang a metál jegyében

Copyright:

Ismét tavaszi táncmulatságra hívja Jégbontó havában, egész pontosan február 22-én a Hammer Concerts a folk metal kedvelőit. A Club 202-ben ezen a pénteken már délután elindul a koncertek sora: a hazai Niburta, a Virrasztók és az Ankh mellett a szlovén Avven, a cseh Silent Stream of Godless Elegy, az észt Metsatöll és a műfaj egyik legismertebb képviselője, a finn Korpiklaani is játszik majd.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A 2013-as budapesti folk farsang leginkább várt koncertje valószínűleg a Korpiklaani produkciója. A finn zenekar 2003-as első albuma óta tekinthető a folk metalt önfeledt dorbézolással egyesítő együttesek legismertebb képviselőjének. Szinte folyamatosan turnéznak, hazánkban is számtalanszor megfordultak már, s a számos sikeres turnénak, valamint a szinte évente kiadott új lemezeknek köszönhetik azt, hogy ezen az estén a koncert fő attrakcióként játszanak a Club 202-ben. Az együttes egyik friss videója itt látható:

 

 

A Jonne Järvelä által vezetett hattagú brigád írt már dalokat a sörről, a vodkáról és tequiláról is, legújabb albumuk azonban némileg komolyabb vizekre evez. A Manala a finn nemzeti eposz, vagyis a Kalevala rettegett alvilágáról kapta a nevét, amely Jonne elmondása szerint központi helyet kapott a finn és angol nyelven is megjelent album témaválasztásában. A hői eposz 16. énekében a főhős, Väinämöinen Manalába utazik, hogy a holtakkal kapcsolatos tudás után kutasson. Találkozik egy révészlánnyal (hasonló a szerepe Charonéhoz), azaz Tuonen tyttivel vagy Tionen piikával (a Halál szolgálólánya) is. Utazása során azonban nem találja meg a keresett varázsigéket, és épp csak megússza élve a kalandot. Megmenekülése után mindenkit óva int attól, hogy önszántából próbáljon eljutni Manalába.

Az est másik sztárcsapata az észt Metsatöll, mely 1999-ben jött létre, és hosszú évek alatt ért fel a csúcsra, bár hazájában már régóta az egyik legjobb, díjakkal is elismert metal zenekarnak számít, és százezres méretű közönség előtt is volt alkalma szerepelni. Nevük észtül a farkasra utal, és zenéjük a folk metal kevésbé bohém, inkább pátosszal teli, komolyabb fajtájába tartozik. Többek között történelmi témák, így a 13-14. századi észt függetlenségi törekvések eseményeiből merítenek inspirációt, és a dalokat fúvósok valamint egyéb népi hangszerek segítségével adják elő. Legutóbbi albumuk az Ulg (Bagoly) címre hallgat, és nemrég adták ki a Tuska Fesztiválon készült koncertfelvételüket is, melyből egy részlet itt látható:

 

 

A koncerten a Kelet- Közép-európai régió két együttessel is képviseli magát. A csehországi Silent Stream of Godless Elegy nem először érkezik Budapestre: az 1995-ben alakult együttes a folk metal egyik korai képviselője, és hegedűvel, csellóval és cimbalommal előadott dalaik ősszel is nagy sikert arattak hazánkban. Legutóbbi albumuk címe Návaz, mely egy ősi szláv amulettről lett elnevezve.

A 2003-ban alakult Avven Szlovéniából érkezik, ám nevüket a wales-i kelta nyelvből kölcsönözték, ami „költői ihletet” jelent. A zenéjüket „rock vzhoda”-nak, azaz keleti rocknak nevező, jól képzett zenészek a dallamos folk metal és a kelta rock határán mozognak, számos különböző forrásból érkező népies elemet felhasználva. Ros című videójuk itt látható:

 

 

Hazai részről három együttes szerepel, melyek közül fuvolással, női és férfi énekessel színpadra álló tatai dallamos death metal zenekar, az Ankh nyitja majd a műsort, Tükörterem című lemezüket elhozva. Zenéjük igen változatos, hiszen dalaik között éppúgy megtalálhatóak a durvább, hörgős-károgós vagy progresszív dalok, mint ahogy a viking metal hősi énekek, a lassabb dallamok, vagy éppen a folk és kalóz metal témák.

Szintén szerepel a már jól ismert, magyar népzenei elemeket is felhasználó pécsi industrial-gothic-folk-metal zenekar, a Virrasztók, akik tavaly Világvége címmel tettek közzé egy új videót:

 

 

A Virrasztók tulajdonképpen egy koncept-zenekar, amely a magyar népzene alapjain, a darkgoth-industrial  metal  formanyelvén fogalmaz meg érzéseket, gondolatokat a halál témakörében. A koncepció a virrasztás néphagyományán alapszik. A folklórban a virrasztás az otthon ravatalozott halott éjszakai őrzése a temetésig, általában egy vagy két éjszakán át. Oka a halott tisztelete, a megemlékezés, de a társas összejövetelek egyik alkalma is. Az egész ország területén általános szokás volt. Általában a rokonok, komák, ismerősök, szomszédok mentek virrasztani, de bárki mehetett, meghívás nélkül.

A harmadik hazai fellépő a Niburta, melynek balkáni és mongol népdal elemeket a mai modern metal, metalcore hangzással keverő első nagylemeze, a Scream From The East októberben jelent meg a Hammerworld Magazin mellékleteként. Awakening című daluk videója itt látható:

 

 

Az összesen hét zenekart felvonultató pénteki folk metal farsang már délután 16 órától várja a vigadni vágyókat, így érdemes korán érkeznie annak, akinek módjában áll. Jegyek már kaphatók – táncra fel!

a Hammer Concerts bemutatja: Folk Farsang
2013. Jégbontó hava (február) 22., péntek 16 óra
Budapest, Club 202
Korpiklaani, Metsatöll, Silent Stream Of Godless Elegy, Avven, Virrasztók, Niburta, Ankh koncertek
Belépő: 3499 Ft, hálózatokban és a helyszínen 3999 Ft.
Jegyek kaphatók az ismert rockboltokban, a Ticketportal hálózatában és a metalshop.hu-n.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky