3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. január 7. | Bertoni

A Lovemonster Az év albuma!

Copyright:

A Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) tavasszal megjelent Lovemonster című dupla albuma nyerte az „Az év ska/rocksteady/early reggae albuma” szavazást. A Reggae Steady Ska című zenei portálon a közönség szavazatai alapján olyan világhírű neveket előztek meg, mint a Skatalites, a Madness vagy éppen Jimmy Cliff. Egyetlen magyar jelöltként a PASO vasárnap majd 1700 szavazattal győzött a versenyben.

Az oldal készítői nagyon hálásak a hatalmas lelkesedésért, amit a verseny kiváltott, hiszen rengetegen osztották meg a közösségi portálokon a hírt, hogy minél több szavazat érkezhessen kedvenceikre. A PASO-t például az Irie Maffia „támogatta”. Ugyanakkor a portál minden csalásra vonatkozó vádat elutasít, és elnézést kérnek, amiért a szoftver bizonyos országokban pár órával tovább futott, mint a szavazás meghirdetett ideje. Nem a technika ördögei, de kit érdekel, mikor magyar a győztes?

A december 28. és január 6. között zajló verseny első három helyezettje a PASO Lovemonster című albuma (1693 szavazat), Vieja Skina Ayahuaska (1415 szavazat) és a The Dualers Prince Buster Tribute lemeze (1258 szavazat).

Forrás: Reggae Steady Ska

Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky