3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. december 17.

Búcsúzik a PUF és Odett is!

Copyright:

A némileg felemás évet zárt Pál Utcai Fiúk, továbbra is jelentős közönséget vonzott idén is, míg Odett szinte hetente mutatta meg csodálatos sokszínűségét mind a színpadon, mind a magazinok címlapjáról mosolyogva. 2012. december 20-án ez a két zenekar búcsúztatja el az évet az Akvárium Klubban.

A Pál Utcai Fiúk 1983 nyarán Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból. A zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát országosan ismert, immáron 25 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar 1990-ben adja ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelennek meg az albumok: Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc, Szajhák és Partizánok. A PUF ekkor már sztárzenekarként önálló koncertet ad a Budapest Sportcsarnokban. Tagcseréket követően alábbhagy az évekig tartó lendület és a 90-es évek második felében a zenekar a nagyszínpadról visszatér a klubok félhomályába. A PUF továbbra is aktívan koncertezik, majd alkotó energiákat hozó újabb tagcseréket követően 2000-ben jelenik meg a Ha jön élet című album, amellyel az immáron 18 éves zenekar felnőtté válik. A húsz éves jubileumot követő egy éves csendespihenő után a zenekar újra alkotni és koncertezni kezd, mígnem végre 2008 tavaszán ismét stúdióba vonulnak. A 2008-ban 25 éves Pál Utcai Fiúk zenekar friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyit történetében a Legelő című nagylemezével. A lendületes, pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emeli magasra ismét a PUF zászlaját. A zenekar jelenleg is folyamatosan koncertezik, közben pedig dolgozik az új album anyagán.
 
Odett 2008 októberében adta ki első, Pontos című albumát, Odett és a go girlz! néven. A lemezemen közreműködtek Takáts Eszter és Varga Zsuzsa énekesnők. A szövegeket Müller Péter Sziámi, a zenét Polgár Péter jegyzi. Az albumhoz két klip is tartozik: Találkozás a Logosszal, Móló. Utóbbit az MTV és a Red Bull 'made in garage' programjának köszönhetően sikerült létrehozni. 2009-ben az Év Felfedezettje kategóriában Magyar Zenei Díjra jelölték Pontos című albumáért.
 
2010-ben már Odett néven kislemezt adott ki Pötty a kockán címmel. A névváltoztatás oka, hogy a lemezen már nincsen közreműködő előadó, szólókarrierbe kezd Odett. Az album szövegei és a zenéi változatlanul Müller Péter Sziámi és Polgár Péter munkája. A kislemezhez tartozó videót (Vesztőhely) Pater Sparrow filmrendező készítette, mely több mint negyedmilliós letöltést ért el. 
2010-ben Odett Magyarország könnyűzenei fesztiváljain is fellép (Sziget, VOLT). Az MTV jóvoltából az 'MTV push' programjában vesz részt, valamint szintén a Music Television által kitalált 'MTV Icon'-on (Edda) is fellépő.
 
2011-ben Hanyatt, homlok, egyenes címmel adja ki első önálló nagylemezét. A már ismert zeneszerző, szövegíró mellett Takács Zoltán Jappán zenei producer segíti a munkálatokat, neki köszönhetően egy zenei megújulás kezdődött el. Szövegíróként bemutatkozik Pater Sparrow (Van az a pillanat), valamint Odett (Reach out) is. A Hanyatt (2011) című száma az MR2 Petőfi rádió, és a Class FM top listáiban hónapokig szerepel, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének listáján 4. helyezett, egymillió feletti letöltés számot ér el a videómegosztón (youtube), illetve a magyar iTunes első napján, a letöltések alapján szintén negyedik helyezést ér el. Van az a pillanat című számából klip is készül Pater Sparrow rendezésében, melyet a VIVA és az MTV is előszeretettel játszik. A klipben Nagy Marcell, a Sorstalanság című magyar film főszereplője lesz Odett partnere. Ezt a dalt is szép sikerek érik, az MR2 Petőfi Rádió, a Class FM, valamint számos vidéki rádióadó kiemelt rotációjába kerül.
 
2010 augusztusától 2011 augusztusáig a Realistic Crew énekesnője. 2011-ben az HBO saját gyártású sorozatának (Társasjáték) főcímdalát énekli. 2012-ben ’ELLE young talent’ díjra jelölik.
 
2012-ben megjelenik Vége és Fantom című száma, mely egy új korszak kezdetét jelenti, valamint egy MTV EMA 2012 jelölést is begyűjtött.
 

 

A Pál Utcai Fiúk és Odett karácsonyi koncertje. Tartsatok 2 órányi szünetet az ajándék vásárlás hajrájában!

 

2012.12.20. csütörtök

Akvárium Klub

Pál Utcai Fiúk koncert, vendég: Odett

 

Kezdés: 21:00

Belépő: 1 500 Ft

Elővételben a helyszínen és a jegy.hu-n: 1 200 Ft.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky