Sztárokkal, és fiatal tehetségekkel készül második lemezbemutató koncertjére a Steel Orange. A rajongók által a „XXI. századi Bikinijének” is nevezett rockbanda december 16-án mutatja be a „Tűzben égő nemzedék” című albumát.
Dér Heni, Szolnoki Péter, Dandó Zolika, Csordás Tibor, Vörös István, Jankai Béla. Csak pár név azok közül, akik láthatóak lesznek a – Bikini zenekarral rendszeresen turnézó - Steel Orange ingyenes lemezbemutató koncertjén december 15-én szombaton a budapesti megújult Pólus Center színpadán.
Új tagok és fiatal tehetségek
A Steel Orange debütáló korongja megjelenését követően koncertek hosszú során át bizonyította, hogy méltó a rajongók által szeretetből rájuk ragasztott „XXI. századi Bikini” jelzőre. Első lemezükhöz képest a zenekar hangzásvilága némiképp megváltozott. Köszönhető ez egyrészt a Machine Mouseból érkezett két új zenésznek (Sturm János és Ragadics Csaba), továbbá Dandó Zoltánnak, aki ugyancsak a már említett zenekarból lehet ismerős. Zoli hangszerelési és produceri feladatokat látott el a felvételek során, de kivette a részét a dalszerzésből is. Munkájának köszönhetően dallamosabb lett a zene, a dalok slágeresebbek lettek.
Helyet kapott a lemezen bónuszként a Karacs Miklós énekes által létrehozott, és sikerrel működő Csomópont tehettséggondozó program dala is, melyen a fiatalokon kívül olyan sztárvendégek is szerepelnek mint Dér Heni, Sárközi Anita, Szolnoki Péter, és Csordás Tibor.
Az ingyenes rendezvény 17:30- kor kezdődik a Csomópont tehetségkutató fiataljainak, és a közreműködő sztárok műsorával, majd este héttől a Steel Orange lép színpadra. A nagyszabású koncertről tévéfelvétel készül!
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter
November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Weiter
A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Weiter
Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Weiter