2012. november 23.
Négy új dalt is hallhatnak a rajongók a Belmondo új, Good, Better, Belmondo című albumán. A lemezt első alkalommal november 24-én vásárolhatják meg a Partytúra Rockshow - Lemezbemutatók éjszakája keretében rendezett koncerten, amelyet az iSKOLA Klubban tartanak, este 7 órától. A bemutató előtt, november 22-én pedig időutazásra invitálta közönségét Szegedre az együttes. A frontember, Czutor Zoltán korábbi együttese, a Nyers ugyanis eredeti felállásban zenélt itt.
Magyar-angol nyelvű válogatáslemezt mutat be a Belmondo november 24-én, szombaton este 7 órától a fővárosi iSKOLA Klubban (egykori Tűzraktér). A zenekar az eddig megjelent négy stúdióalbumáról válogatott ki 12-12 dalt, amelyek angol fordítással, illetve új változatban, magyarul is rákerültek a Good, Better, Belmondo című lemezre. Az albumon szerepel két vadonatúj angol és további két magyar nyelvű szám is, a Rovarsong és a Szájalok. Utóbbi dalról Czutor Zoltán énekes elmondta: „újdonságnak számít a minimál hangszerelés, hiszen a dobok helyett Fekete János Jammal beatboxol, én pedig gitározom és énekelek. A szöveg arról szól, mennyire megváltozott körülöttünk a világ. Az én gyerekkoromban még azt mondták, hogy bármi lehet belőlünk, ha tisztességesen élünk. Manapság viszont úgy tűnik, ez már nem elég. Modern kasztrendszerben élünk, és szinte lehetetlen onnan kitörni, ahová születik az ember.”
A koncertre a Partytúra Rockshow – Lemezbemutatók éjszakája keretében kerül sor, ahol a Belmondo mellett a Pély Barna Trió is előadja Bthefirst című albumának anyagát. Vendégként fellép az esten az Ivan & The Parazol és a Rockforce. Utóbbi csapat különlegessége, hogy tagjai 10-11 éves gyerekek. A Belmondo énekes-frontembere elmondta azt is, hogy új lemezüket ezen az estén vásárolhatja meg először a közönség.