3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. november 18.

Gereben Zita lemezbemutató

Copyright:

“Our Places” címmel ősszel jelent meg Gereben Zita második albuma  Az új hanghordozó egy nagy nyitás a “poposabb” hangzásvilág felé, bár a dalok stílusjegyei az R’n'B, a blues, a pop, a rock és természetesen a jazz eklektikusságát is hordozzák. A lemezen lévő 13 új, saját dal várhatóan nem fog csalódást okozni az előző, vokális jazz album szerelmeseinek sem. A finoman füstös, bársonyos hangú énekesnő új produkcióját november 21-én az Akvárium Klubban hallhatják az érdeklődők.

A fiatal generáció egyik tehetséges énekesnőjét, Gereben Zitát a nagyközönség korábban az Emil.RuleZ vokalistájaként, majd immár egy éve Geszti Péter oldalán a Gringo Sztár együttesből ismerhette meg. Zita zenei pályája azonban ennél sokkal szerteágazóbb, hisz’ saját zenekarával már több tucatnyi sikeres klubkoncerten bizonyította, hogy egyedien bársonyos hangával bátran és nagy sikerrel “nyúl” különböző zenei stílusokhoz. Két évvel ezelőtt jelent meg első önálló, vokális jazz- albuma Ready For The Sun címmel, mely a szakmai kritikák szerint is nagyon egységes, de változatos, igényes és kristálytiszta hanganyag lett. A zenekar azóta megannyi koncerten, felkérésen van túl, komoly rajongótáborra tett szert, stílusuk pedig folyamatosan érlelődött.

„Sok dal már az első lemeznél megfogalmazódott bennem, így nem sokkal a Ready for the Sun elkészülte után elkezdtük írni zenésztársaimmal az Our Places anyagát. A dalok nagyobb részét Horváth “Tojás” Gáborral, 4 számot Gyémánt Bálinttal közösen szereztünk, a szövegeket pedig Szalai Tamás írta meg a saját gondolataim alapján”- mondja Zita az új albumról. Zitáék ezen a korongon egy teljesen új hangzással, hangulattal szerették volna elvarázsolni a hallgatókat, úgy, hogy az a magas szintű zenei hangzás is, ami jellemző a dalaikra, megmaradjon. „A könnyűzene egyáltalán nem olyan könnyű műfaj: mind a zenében, mind az éneklésben is nehéz feladatok elé állítja az embert. A zenét egységében, harmóniájában szeretem nézni: nem a stílus számít, hanem hogy egyszerűen jó-e” - vallja Gereben Zita.

A lemezbemutató koncert tehát november 21-én lesz az Akváriumban. A belépő ára 1000 ft, jegyek elővételben az Akvárium Klub jegypénztárában kaphatók, online pedig ITT.

2012. november 21.
Gereben Zita Our Places lemezbemutató koncert
Budapest, Akvárium Klub
jegyár: 1000 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky