A supergroup kifejezést az 1960-as évek második felében használták először, olyan zenekarok esetében, melyek karrierük során számos kiemelkedő alkotásokat készítettek. A 60-as évek legkorábbi szupercsapatai közé tartozott a The Dirty Mac, melyben ott volt Eric Clapton, John Legend és Keith Richards. Ide tartozott a SuperHeavy együttes is, melyben ott volt Damian Marley, Dave Stewart, Joss Stone és Mick Jagger. A szuper csapatok összehozták a zenészeket minden műfajból és minden területéről. Megmutatjuk kik voltak ők...
Damon Albarn a Blur és a Gorillaz együttes énekese, és Red Hot Chilli Peppers frontembere Tony Allen megalkották a Rocketjuice and the Moon szupercsapatot, és 2012. november 6-án, kiadták első kislemezüket az "Hey Shooter"-t.
Vessünk néhány pillantást a zenei legendák legjobb együttműködéseire, hogy az évek során hogyan hozták létre a világ legismertebb Szupercsapatait.
Az 1988-ban alakult angol-amerikai folk rock, country rock superzenekar tagjai között megtalálhatjuk Bob Dylan-t, George Harrison-t, Jeff Lynne-t, Roy Orbisont, Tom Petty-t, és Jim Keltnert. A baráti társaság örömzenélésének összesen 2 stúdiólemez és 3 válogatás lett a gyümölcse. Az utolsót 2007-ben adták ki.
Az alternatív, és garázs rockban utazó angol zenekar 2006 és 2011 között aratta a legnagyobb sikereit, a rendkívül termékeny Nick Cave vezetésével, aki énekelt, gitározott, és még zongorázott is a csapatban három társa Warren Ellis, Marthyn P. Casey és Jim Sclavunos mellett. A csapat 2 stúdióalbumot adott ki, valamint 2012-ben egy remix lemezt is.
A zenekart David Crosby, Stephen Stiils és Graham Nash alapította 1968-ban az Egyesült államokban. Neil Young kicsit később csatlakozott a csapathoz. Első albumukkal a Crosby, Still & Nash-el azonnal meghódították a slágerlistákat, és a rádiókban is nagy sikert arattak. Összesen nyolc lemezzel boldogították a rajongókat.
Az amerikai hard rock, és alternatív metálban utazó zenekar 2001-és 2007 között élte „fénykorát”, amikor Chris Cornell, Tom Morello, Tim Commerford, és Brad Wilk alkotta csapat - azaz a Rage Against The Machine és a Soundgarden keveredése - kulturális örökség lett. Három lemezük óriási siker volt az egész világon. Az utolsó 2006-ban jelent meg.
1984-ben Bob Geldof és Midge Ure (Ultravox) életre hívta a Band Aid-et, mely híres brit művészekből állt, mint például Phil Collins (Genesis), Steve Norman és Martin Kemp (Spandau Ballet), Simon Le Bon és John Taylor (Duran Duran), Paul Young, Jim Kerr (Simple Minds), Bono (U2), Paul Weller, George Michael (Wham!), Sting (The Police), Francis Rossi (Status Quo), Paul McCartney (The Beatles), David Bowie, Boy George (Culture Club), Holly Johnson (Frenkie Goes To Hollywood). Bob Geldof ötlete volt, hogy egy lemez kiadásával gyorsan és a bürokráciát megkerülve segíthessenek az etiópiai éhínség szenvedőinek.
A Band Aid 2, 1989-es életrehívása is hatalmas siker volt, amelyben olyanok vettek részt, mint például a Bananarama, a Bros, Jason Donovan, Kylie Minogue, Chris Rea, Cliff Richard, Jimmy Somerville, Lisa Stensfield, a Technotronic és a Wet Wet Wet.
Az eddigi utolsó, a Band Aid 20 volt 2004-ben. Ennek a formációhoz is hatalmas sztárok adták a nevűket, hiszen csak a zenekarban olyan nevek fedezhetők fel, mint Nigel Godrich (Radiohead, Travis), Damon Albarn (Blur, Gorillaz), Thom Yorke és Jonny Greenwood (Radiohead), Sir Paul McCartney (The Beatles, Wings), Ed Graham és Justin Hawkins (The Darkness) és Danny Goffey (Supergrass). Ami pedig a résztvevőket illeti, íme néhány név: Bono (U2), Chris Martin (Coldplay), Dido, Dizzee Rascal, Skye Edwards (Morcheeba), Tom Chaplin és Tim Rice-Oxley (Keane), Roisin Murphy (Moloko), Snow Petrol, Sugababes, Robbie Williams, és még sokan mások. Legismertebb alkotásuk a Do They Know It's Christmas című dal szinte az egész világon listavezető lett, és a mai napig az egyik legnépszerűbb dal melyet feldolgoztak.
A zenekar 2007 novemberében alakult, hogy segítsen egy azonos nevű jótékonysági szervezetnek, akik a hajléktalanság, és az alkoholizmus ellen harcol, Drinkaware-vel, Beth Ditto-val, Andy Rourke-kal, Graham Coxonnal, Paul Wellerrel, a The Enemy-vel, a New Young Pony Clubbal, a Supergrass-szal, Drew-val, Ed Harcourttal, és Pearl Lowe-val.
Electronic
Az 1988-ban alakult alternatív supergroup két alapító tagja a The Smiths zenekarból Johnny Marr, és Bernard Sumner a New Orderből. A csapat tízenegy évig volt aktív, de úgy tűnik, hogy nem voltak elég kiemelkedőek ahhoz, hogy megdöntsék előző zenekaruk sikereit. Négy lemezt adtak ki, amelyből az 1991-es arany-, míg a következő 1996-os ezüstlemez lett. Az 1999-es még felkerült a Top10-es listákra, de az utolsó 2006-os sajnos meg sem tudta már közelíteni, így maradt a csöndesen elkullogás.
A KÖVETKEZŐ OLDALON: Deep And, Blind Faith, Comic Relief, The Good, The Bad & The Queen, Emerson, Lake & Palmer, Cream, Plastic Ono Band, Them Crooked Vultures, SuperHeavy, The Dead Weather, This Mortal Coil >>>
2024. november 8-án újra kiadásra került a ‘Talking Heads: 77’ című, korszakalkotó album, mely fekete és neon zöld 2LP-n, valamint 3 CD/BR szettben lesz elérhető. Tovább
Megérkezett a „Two Faced”, a Linkin Park visszaszámláló felvétele a várva várt nyolcadik stúdiólemezük, a ’From Zero’ holnapi, azaz november 15-i debütálása előtt. A új dalban az ikonikus nu-metal banda eredeti, ezredfordulónk jellegzetes, műfajteremtő hangzása köszön vissza. A zenekartagok elővették ünnepi öltönyüket és így álltak kamerák elé kísérő és egyben utolsó, felvezető videóklipjükben. Tovább
A The xx mellett szólókarrierjével is egyre nagyobb sikereket elérő Romy és a szintén brit énekes-dalszerző-producer, Sampha tinikoruk óta barátok és egyben kollégák a Young kiadónál. Most egy közös dallal koronázzák meg sokéves kapcsolatukat: az "I'm on your team" nemrég a BBC Radio 1 "Hottest Record In The World" címkéjével debütált. A páros a szerzeményt Londonban rögzítette, miután 2023-ban mindketten megjelentették saját szólóalbumjaikat, a "LAHAI" és a "Mid Air" című lemezeket. A track társproducere és társszerzője a Doveman néven is alkotó Thomas Bartlett amerikai dalszerző-zongorista. Tovább
A korábban már a Sziget Fesztivál közönségét is megbuliztató Amyl and The Sniffers október 25-én jelenteti meg "Cartoon Darkness" című lemezét a Rough Trade Records kiadónál – az anyag a Fonogram – Magyar Zenei Díjra is jelölt "Comfort To Me" című albumot követi. Az ausztrál punkzenekar hamarosan egy telt házas európai turnéval koronázza meg a megjelenést, de hozzánk közel eső helyszínekről sajnos egyelőre nincs hír. Tovább
A Magyarországon visszatérő vendégnek számító The National bejelentette legújabb albuma érkezését: a "Rome" című koncertlemez december 13-án jelenik meg, a 21 dalos anyag a digitális formátum mellett egy dupla LP-n is napvilágot lát majd. (A Cherry Tree rajongói klub tagjai egy exkluzív, trikolor tripla LP-t is beszerezhetnek, melyen öt további felvétel is helyet kap.) Tovább