3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. november 13.

Fishbone koncert az Akváriumban

Copyright:

A legendás los angeles-i zenekar a Fishbone 25 éves jubileumára megjelent Everyday Sunshine című film zenei anyagát, - azaz legnagyobb slágereiket és kedvenc számaikat -, valamint a tavaly megjelent hét számos, Crazy Glue című EP-jét mutatja be 2012. november 18-án, vasárnap az Akvárium Klubban.

Bizonyára sokatoknak el sem kell olvasnia ezt a kis szöveget, hiszen elég csak begyűjteni az alapinfókat, miután megláttátok, hogy a Fishbone, vagyis egy igazi legendás zenekar érkezik hozzánk a fent említett időpontban. Nekik nincs is más dolguk, mint azonnal rohanni és elővételben beszerezni a jegyet, nehogy lemaradjanak.
 
A többiek, akik ismerik ugyan a zenekart, de még nem indultak be, vagy akik a másik végletet képviselik és a Fishbone-t mindössze egy ruhamárkaként képesek beazonosítani, nekik azért most leírunk ide egy-két fontos tudnivalót:
 
A Fishbone a ’80-as évek végének és a ’90-es éveknek egyik legfontosabb úttörő zenekara volt. Amerikában a funk-punk-ska-rock-metál-dzsessz fura sokszögének egyik megalapítói voltak ők. Utánuk jöhetett aztán a Red Hot Chili Peppers (őket sem kell bemutatni, bár a korai éveik kevéssé ismertek errefelé), a Living Colour (ők pár évvel később alakultak, első lemezüket pedig a Fishbone első korongja után két évvel adták ki) és még sokan mások. Amolyan híd voltak ők a ’70-es évek nagy funk-királysága és a ’90-es évek eklektikusságtól tomboló zenei világ között.
 
Mielőtt valaki pedig még azonnal elővenné a nagypapa jelzőket, gyorsan szeretnénk leszögezni, hogy bármely tízen-, huszonéves megirigyelheti azt az energiabombát, amivel még mind a napig rendelkeznek ezek a los angeles-i fekete srácok. A bulijaikon nincs egy pillanat megállás sem, csak a tömény lendület az, ami folyamatosan hömpölyög lefelé a színpadról, és aminek lehetetlen ellenállni. A fiatalságuk egyik legjobb bizonyítéka, hogy a kicsivel több, mint egyhónapos európai turnéjukon mindössze négy pihenőnapot engedélyeztek maguknak és nincs két olyan este, amikor ugyanabban a városban játszanának. Budapestre Olaszországból érkeznek, a következő estén pedig már Németországban koncerteznek. Ettől még a fiatal zenekarok is kidőlnének, az tuti.
 
Mostani turnéjukon a 25 éves jubileumukra megjelent Everyday Sunshine című film zenei anyagát, így a legnagyobb slágereiket és kedvenc számaikat, valamint a tavaly megjelent hét számos, Crazy Glue című EP-jüket mutatják meg nekünk. A film, annak, aki még nem látta, erősen ajánlott, elöljáróban csak annyit, hogy Laurence Fishburne narrátorként tündököl benne, de nyilatkozik a zenekarról és annak fontosságáról többek közt Flea a RHCP basszerosa, Eugene Hütz a Gogol Bordello frontembere, Gwen Stefani és a No Doubt, Ice-T, George Clinton, Tim Robbins... Koncert előtt kedvcsinálónak tökéletes, utána pedig kötelező, hogy bármikor fel tudd idézni a november 18-i akváriumos buli hangulatát!
 

 

Fishbone /USA/

2012. november 18.

AKVÁRIUM KLUB

Kezdés: 21:00

Belépő / Tickets: 2 000 Ft 

Elővételben / in advance: 1 700 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky