3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2012. november 7.

Shearwater és Jesca Hoop az Akvárium Klubban

Copyright:

November nyolcadikán egy igazi kult-kedvenc, a Shearwater érkezik az Akvárium Klubba. A legendás texasi Okkervil River két tagja, Jonathan Meibugr és Will Sheff 1999-ben döntött úgy, hogy az anyazenekar programjába szervesen nem illeszkedő, intim hangulatú dalaikat Shearwater néven jelentetik meg.

Az azóta eltelt tizenkét évben a gyakran változó felállású zenekar (időközben Sheff is elhagyta a formációt) nyolc stúdióalbumot jelentetett meg, olyan indie-sztárokkal turnézott, mint az Akron/Family, a Mountain Goats és a Blonde Redhead, leszerződött előbb a Matador, majd a Sub Pop kiadóhoz, 2010-ben pedig még azt is megengedhették maguknak, hogy Sherwater Is Enron címmel egy ingyenesen letölthető instrumentális lemezzel ajándékozzák meg a rajongókat. A Shearwater szívszorító zongorás balladái és törékeny folkdalai a csodálatos atmoszféra mellett gyakran kifejezetten fülbemászóak, idén megjelent Animal Joy című nagylemezük pedig itt-ott a nyolcvanas évek AOR rockzenéjét is megidézi. A zenekar státuszáról mindent elmond, hogy idén tavasszal a tavalyi év egyik legjobb lemezét megjelentető, a kortárs dalszerző-énekesnők élvonalába tartozó St. Vincent társaságában turnéztak – most pedig eljönnek hozzánk is.
 

 
A Shearwater előtt az észak-karolinai mormon családból származó Jesca Hoop lép fel; a szigorú vallásos nevelés elől tizenévesen a természetbe menekülő folktündér idén jelentette meg harmadik nagylemezét The House That Jack Built címmel. Rajongói közt olyan legendák szerepelnek, mint Tom Waits, vagy a gitáros-énekesnőt közös szereplésre invitáló Peter Gabriel. Jesca Hoop 2008-ban már az Elbow és Mark Knopfler társaságában koncertezett, később pedig fellépett az Eels és Andrew Bird turnéin is.
 

 

A SOUNDKITCHEN ÉS AZ AKVÁRIUM KLUB BEMUTATJA:

SHEARWATER (US), JESCA HOOP (US)

2012.11.08, 20 óra

Akvárium Klub – 1051. Budapest, Erzsébet tér

Jegyek: Elővételben: 2300 Ft / Helyszínen: 3000 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. A continua

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky