3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. november 6.

2013-ban jön Budapestre a Mumford & Sons

Copyright:

Amikor 2007 decemberében Marcus Mumford barátaival megalapította a Mumford & Sons együttest, még úgy tűnt, hogy a nyugat-londoni folk paletta gazdagodott csupán egy új csapattal. Azonban hamar kiderült, hogy az ő esetükben ennél jóval többről is szó lehet.

Az első évben még kisebb klubokban léptek fel, azonban közönségüket annyira meggyőzték, hogy bármilyen lemezszerződés nélkül is már egyre nagyobb helyeken kellett koncerteket szervezniük. 
 
Az együttes mind a négy tagja több hangszeren is játszik: Marcus Mumford gitáron, dobon és  mandolinon, Ben Lovett billentyűs hangszereken, harmonikán és dobon, Winston Marshall bendzsón, slide és akusztikus gitáron, valamint Ted Dwane basszusgitáron, gitáron és dobon. 
 
"A zenénk igazából nem folkzene... Nos, néhány része talán az, de semmi esetre sem fér bele a műfaj általános kereteibe. Több benne a rock elem, és ahogy a koncerteken is lehet érezni, sokkal erőteljesebb a húzása." - jellemezte egy interjúban stílusukat Marcus Mumford.
 
2009-ben jelent meg saját finanszírozású debütáló albumuk, a Sigh No More, amely pár hónapon belül az Egyesült Királyságban négyszeres, az Államokban kétszeres platinalemez státuszt ért el, 2 Grammy-jelölést hozott a bandának - a Legjobb Új Előadó és a Legjobb Rock Dal kategóriákban -, valamint ARIA Music és Brit Awards díjakat.
 

 
"Valami szemtelen dolgot akartunk csinálni" - nyilatkozta nemrégiben Ben Lovett. - "Bizakodók vagyunk és boldogok, hogy itt tartunk - minden ami történt velünk, felülmúlta várakozásainkat, óriási meglepetés és sokkal több, mint amit valaha reméltünk. Így amikor az új albumunkat készítettük, két lehetőségünk volt:  megijedünk ettől az egésztől, vagy, felismerve, hogy az emberek élvezik, amit csinálunk, készíteni valami hatamasat ugyanezzel az energiával."
 
Nos, a Mumford & Sons újra megcsinálta. Babel című második albumuk szeptember végén jelent meg, mind Angliában, mind az USA-ban a slágerlista első helyén nyitott és máris az év leggyorsabban fogyó albumának mondhatja magát, amely 1 hónap alatt túllépte az 1 millió eladott példányt. 
 
Nemrégiben bejelentett angol turnéjuk - amely 2 londoni O2 Aréna bulit is tartalmaz - koncertjei 1 órán belül teltházassá váltak. A csapat most kilépve az angol nyelvterületről, jövő tavasszal európai turnéra indul, amelynek egyik állomása március 8-án Budapest lesz. 
 
Bár jelenleg talán még nem rendelkeznek óriási magyar rajongótáborral, de mindenkinek szívből ajánljuk az elmúlt évek egyik legizgalmasabb új csapatának koncertjét, a hírek szerint nem lehet csalódni bennük.
 

 
A budapesti koncertre jegyek először november 7-én és 8-án a hivatalos rajongói klubon keresztül lesznek elérhetők, november 9-én pedig már minden érdeklődő megvásárolhatja belépőjét a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.
 

Mumford & Sons koncert 

2013. március 8-án a Pecsa Music Hall színpadán

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky