3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2012. november 3.

Új albummal és koncerttel tér vissza a Rasmus!

Copyright:

Több év várakozás után ismét aktív az In The Shadows slágert szerző finn rockzenekar. Áprilisban jelent meg legújabb, a zenekar saját nevét viselő album, melyet most végre élőben is meghallgathatnak a hollótollakkal ékesített frizurájú Lauri Ylönen és zenekarának rajongói. A budapesti fellépésre november 13-án, a Club 202-ben kerül sor, ahol egy Wales-i csapat, a Dirty Youth is látható lesz.

Finnország egyik legismertebb rockcsapata, a Rasmus lassan egy évtizede tört be a köztudatba In The Shadows című dalával, mely az akkortájt megjelent Dead Letters című albumon szerepelt – ez amúgy már az ötödik kiadványa volt a négytagú zenekarnak, melynek története egy helsinki gimnáziumban indult. A 2008-as Black Roses után egészen mostanáig kellett várni a nyolcadik, a zenekar nevét viselő albumra. Persze ez az idő sem telt el események nélkül: az énekes Lauri Ylönennek például kisfia született, 2011-ben pedig szólólemezt adott ki New World címen. Mindemellett Lauri a jövőben szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a Rasmusra, és sűrűbben készíteni új lemezeket, különösen azért, mert elmondása szerint „még sohasem készítettek el egy albumot olyan gyorsan, könnyen, stresszmentesen és örömmel”, mint most. A tíz dalt tartalmazó lemez áprilisban jelent meg, és az I’m a Mess című darabhoz videó is készült:

A The Rasmus világszerte több mint 3,5 millió lemezt adott el, és 20 videoklipet készített, mégsem érezték a nyomást a legújabb korong rögzítésénél. Lauri szerint a több milliós korábbi eladások és a siker motiváló erőként hat rájuk. Az új album azért is különleges az együttes számára, mert minden egyes sora és dallama a tagoktól származik, és mert az elkészültéig eltelt éveknek köszönhetően letisztult, kiforrott alkotások születtek, melyek jól leképezik a zenekart saját magát – éppen ezért kapta a “The Rasmus” címet.

“Miután korábban a legendás amerikai producerrel, Desmond Child-dal dolgoztunk, most a saját szárnyainkat szerettük volna kipróbálni – még lemezkiadónk sem volt, akivel együtt munkálkodhattunk volna! Múlt nyáron elhatároztuk, hogy két hónapon keresztül minden nap új dalokat fogunk írni. Amikor tíz remek dal összegyűlt, felhívtuk régi barátunkat, Martin Hansen producert, és Svédországba hajóztunk, hogy rögzítsük őket.” – mondta el az alkotófolyamatról Lauri.

A november 13-ai, budapesti koncertre a finnek egy Dirthy Youth nevű Wales-i csapattal érkeznek, amelyet egy nevükhöz méltóan fiatal és rámenős énekes lány, Danni Monroe vezet. A csapat első lemeze rögtön a Universalnál jelent meg 2011-ben - húzós riffekkel megtámogatott rockhimnuszaik minden bizonnyal remekül felpörgetik majd a Club 202 közönségét. Rise Up című videójuk itt látható:

a Concerto Music bemutatja:
2012. november 13., kedd 19 óra
Budapest, Club 202
The Rasmus, The Dirty Youth koncertek

Belépő: 4900 Ft, a rendezvény napján 5900 Ft.
Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. Weiter

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Weiter

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Weiter

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. Weiter

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky