3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2012. október 18.

A 30Y új lemezt ad ki és társproducerekké teszi rajongóit

Copyright:

Egyedi hangzásvilágú négyrészes kiadvánnyal jelentkezik a 30Y. A pécsi zenekar csokorba szedte a Szentimentálé koncertprogram eddig lemezen meg nem jelent szerzeményeit, és stúdióalbumot készített belőlük, amit hasonló hangszerelésű feldolgozásokkal, egy szubjektív válogatással és egy filmösszeállítással is kiegészített. A november 26-án megjelenő Szentimentálé című album CD-n, bakeliten és digitálisan is elérhető lesz, és a kiadványt előrendelő rajongók a 30Y lemezének társproducereivé válnak.

A hazai könnyűzenei élet egyik legizgalmasabb rockzenekara, a 30Y évente egyszer-kétszer meglepi rajongóit egy-egy különleges Szentimentálé-koncerttel, amikor kevésbé ismert, halkabb, ugyanakkor játékos oldalát is megmutatja rengeteg olyan szerzeménnyel, melyek eddig még nem jelentek meg lemezen. „Sok olyan dalom van, amelyeket évekkel ezelőtt írtam, de különböző okokból nem kerültek rá egyik albumunkra sem – mondta Beck Zoltán, a 30Y frontembere. - Ezeket a számokat időről időre újra elővettük, csiszolgattuk, áthangszereltük, és ráérősen kísérleteztünk velük a zenészbarátaink segítségével. Egy idő után észrevettük, hogy a 30Y megszokott stílusától eltérő dalok uralkodni kezdenek rajtunk, és önálló életre kelnek. Mi váltunk a dalok eszközeivé, és egyre több ilyen szerzemény született. Amikor elkezdtük játszani a koncerteken ezeket, kiderült, hogy a közönség többre is kíváncsi. Így születtek meg a Szentimentálé-estek, amelyeket a játékosság, a zenei intimitás és a közvetlenség jellemez.”
 
A rajongók örömére a zenekar 2012-ben végre stúdiólemezen is kiadja a Szentimentálé-dalokat, ráadásul a számok születéséhez méltó, újszerű módon. A november 26-án megjelenő anyag valójában négy részből áll. Az első adagban a Szentimentálé-repertoár 14 eddig lemezen meg nem jelent 30Y-dala szerepel, és ez az összeállítás fizikai formában, CD-n és dupla bakeliten is megjelenik (a bakelit formátumon 4 bónuszdal is szerepel), míg a többi tartalom egy számítógépes kód segítségével digitális formában, úgynevezett „vendégoldalakon” lesz elérhető az interneten. Az első ilyen vendégoldalról a legkedveltebb 30Y-szerzemények „szentimentálésított” átiratait lehet letölteni egy kilencszámos blokkban, a második vendégoldalon öt feldolgozást hallhatunk a hetvenes-nyolcvanas évekből (Cseh Tamás, a Kex, a Szélkiáltó és a Bergendy együttes dalaiból), míg a harmadik egy videógyűjtemény 12 számmal, amelyeket Lévai Balázs válogatott ki a 30Y tagjaival forgatott filmetűdjeihez. 

A rajongók négyféle, nagyon kedvező árú csomag közül választhatnak attól függően, hogy mennyi tartalomhoz szeretnének hozzáférni, és akár az album társproducereivé is válhatnak. „A 30Y létezése és ereje a közönségből fakad. A rajongóink szeretete és súlya nélkül a dalaink nem törték volna át a falakat. Ezt szeretnénk nekik megköszönni a magunk módján. A Szentimentálé árait úgy találtuk ki, hogy akár a középiskolások is megengedhessék maguknak a vásárlást a zsebpénzükből. Akik november 18-ig a www.30y.hu oldalon keresztül előrendelik a lemezt, az album társproducerei lesznek, a nevük pedig felkerül a lemezborítóra.

és az internetes felületeinkre is. Emellett a rajongók alkotásai is szerepelnek a borítón: a Városlepedő-akció keretében az előző albumunk turnéjának 30 koncerthelyszínén a nézők lepedőkre rajzolhattak, és ezekből az ábrákból válogattunk néhányat a Szentimentálé lemezborítójára” – tette hozzá Beck Zoli.

Az új 30Y-albumról az Egypár című beharangozó klipdalt már tavasz óta ismerheti a közönség, A világ lepedője című felvétel rádiós premierje október 14-én este volt, és azóta már ez az új dal is elérhető a zenekar YouTube-csatornáján és SoundCloud-oldalán.


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Continuer

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky