2012. október 7.
Befejező szakaszához érkezett a Depresszió zenekar „Vízválasztó” című lemezének bemutató turnéja, ami a tavaly októberi nyitás óta közel 50ezer látogatót vonzott. A zenekar eddigi legsikeresebb koncertsorozatának utolsó, 11 állomásos részéhez az Alvin és a mókusok is csatlakozik.
A közös országjárás két legnagyobb koncertjére október 19-én, a debreceni Lovardában, valamint november 16-án, a budapesti PeCsában kerül sor, ahol a Road is fellép majd. Miskolcon, Szombathelyen és Veszprémben pedig a Tankcsapda, „Rock a nevem” elnevezésű Fesztiválturnéjához csatlakozik a két zenekar. Friss műsorral indul útnak a Depresszió, amiben az elmúlt 12 év legnépszerűbb dalai mellett, régen játszott koncertfavoritok kaptak helyet, valamint három újabb szerzemény kerül bemutatásra a Vízválasztóról.
Az újdonságok élő premierje alkalmából, az „Egyformább” című dal stúdiós extra videóját tette közzé a zenekar, ezt itt tudjátok meghallgatni:
A Mucsi Zoltán főszereplésével készült legutóbbi klip után újabb nagyszabású videót készít a banda. A telt házas tavaszi PeCsa koncert óta, több nyári fesztiválra is elkísérte a csapatot Zettisch Tamás operatőr, hogy megörökítse a koncertek előtt, alatt és után zajló történéseket, és a forgatás az őszi állomásokon is folytatódni fog. A tervek szerint egy turnéfilm jellegű videoklipet készítenek a „Megyek előre” című dalhoz, ami jövő tavasztól lesz látható.
Vízválasztó turné 2012. ősz (Az Alvin és a mókusokkal közösen):
10.05. Pécs - Uránia
10.06. Kecskemét - Technika Háza
10.13. Győr - PSVMK
10.19. Debrecen – Lovarda + Road
10.20. Esztergom – Pézsa Tibor Sportcsarnok
11.10. Miskolc – Sportcsarnok (Rock a nevem Turné a Tankcsapdával)
11.16. Budapest – PeCsa + Road
11.17. Szeged – Ifi Ház
11.23. Balassagyarmat – Madách Mozi
11.24. Szombathely – Sport Ház (Rock a nevem Turné a Tankcsapdával)
12.08. Veszprém – Aréna (Rock a nevem Turné a Tankcsapdával)