3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2012. október 7.

Depresszió – A befejező szakasz

Copyright:

Befejező szakaszához érkezett a Depresszió zenekar „Vízválasztó” című lemezének bemutató turnéja, ami a tavaly októberi nyitás óta közel 50ezer látogatót vonzott. A zenekar eddigi legsikeresebb koncertsorozatának utolsó, 11 állomásos részéhez az Alvin és a mókusok is csatlakozik.

A közös országjárás két legnagyobb koncertjére október 19-én, a debreceni Lovardában, valamint november 16-án, a budapesti PeCsában kerül sor, ahol a Road is fellép majd. Miskolcon, Szombathelyen és Veszprémben pedig a Tankcsapda, „Rock a nevem” elnevezésű Fesztiválturnéjához csatlakozik a két zenekar.  Friss műsorral indul útnak a Depresszió, amiben az elmúlt 12 év legnépszerűbb dalai mellett, régen játszott koncertfavoritok kaptak helyet, valamint három újabb szerzemény kerül bemutatásra a Vízválasztóról.

Az újdonságok élő premierje alkalmából, az „Egyformább” című dal stúdiós extra videóját tette közzé a zenekar, ezt itt tudjátok meghallgatni: 

A Mucsi Zoltán főszereplésével készült legutóbbi klip után újabb nagyszabású videót készít a banda. A telt házas tavaszi PeCsa koncert óta, több nyári fesztiválra is elkísérte a csapatot Zettisch Tamás operatőr, hogy megörökítse a koncertek előtt, alatt és után zajló történéseket, és a forgatás az őszi állomásokon is folytatódni fog. A tervek szerint egy turnéfilm jellegű videoklipet készítenek a „Megyek előre” című dalhoz, ami jövő tavasztól lesz látható.

Vízválasztó turné 2012. ősz (Az Alvin és a mókusokkal közösen):

10.05. Pécs - Uránia
10.06. Kecskemét - Technika Háza
10.13. Győr - PSVMK
10.19. Debrecen – Lovarda + Road
10.20. Esztergom – Pézsa Tibor Sportcsarnok
11.10. Miskolc – Sportcsarnok (Rock a nevem Turné a Tankcsapdával)
11.16. Budapest – PeCsa + Road
11.17. Szeged – Ifi Ház
11.23. Balassagyarmat – Madách Mozi
11.24. Szombathely – Sport Ház (Rock a nevem Turné a Tankcsapdával)
12.08. Veszprém – Aréna  (Rock a nevem Turné a Tankcsapdával)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Seguir

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Seguir

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Seguir

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Seguir

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky