2012. október 3. | Mtina
A Universal Music Group lezárta az EMI megvásárlását
Már tavaly jelentek meg hírek arról a sajtóban, hogy a Universal Music Group fel kívánja vásárolni a konkurensnek számító EMI zenei kiadót. Számos egyeztetés és az Európai Bizottság jóváhagyása után megkezdődött az EMI felvásárlása, végül pár nappal ezelőtt, szeptember 28-án a Universal bejelentette, hogy a folyamat befejeződött.
- megosztás
- kapcsolódó linkek
A világ vezető lemezkiadó vállalata a Universal Music Group, 2012. szeptember 28-án bejelentette, hogy befejeződött az EMI megvásárlása. Az angol EMI (Electric and Musical Industries Ltd ) 1931-ben alakult, és már a kezdetektől fogva hangrögzítő és visszajátszó berendezések gyártásával, illetve gépeken játszható zene szolgáltatásával foglalkozott. Az EMI nemrég még a négy globális zenekiadó vállalkozás közül a legkisebb volt. A piacon olyan cégek előzték meg, mint a céget felvásárló, piacvezető Universal, a Sony és a Warner Music Group után. Az eladása azzal magyarázható, hogy az internet hatására átalakult zeneiparban a cég teljesítménye az utóbbi években folyamatosan romlott, ráadásul olyan szupersztárok is búcsút vettek az EMI-től, mint a Rolling Stones, vagy Paul McCartney. A vállalat felvásárlásáról a Universal tavaly év végén hozta meg a döntést.
A két cég összeolvadásához azonban szükség volt az Európai Bizottság jóváhagyására is, hiszen habár a két cég együttes piaci részesedése a 40%-ot sem éri el, a versenyügyi biztos mindenképpen gondoskodni szeretett volna arról, hogy az új, az összeolvadással született zenei cég ne kerülhessen a piacon monopolhelyzetbe. Ezt azzal kívánta biztosítani, hogy a Universal Music Group számára olyan kötelezettségeket szabott, miszerint például az köteles lesz a jövőben az EMI egyes részlegeit értékesíteni, ugyanis ily módon a cég nem fog tudni nyomást gyakorolni a többi vállalatra a piacon.
Az összevont vállalat nemzetközileg és hazailag olyan híres kiadók családját fogja össze mint az A&M/Octone, az Angel, a Blue Note, a Capitol Records, a Decca, a Def Jam Recordings, a Deutsche Grammophon, az EMI Records, a Geffen Records, az Interscope Records, az Island Records, az I.R.S, a Capitol Records Nashville, a Manhattan, a Mercury Records, a Motown Records, a Polydor Records, a Republic Records, a Universal Music Latino, a Universal Music Nashville, a Virgin Records és többek között a Verve Music Group.
A Universal Music Group elnöke és vezérigazgatója, Lucian Grainge így nyilatkozott az EMI felvásárlásáról:
„Ez a következő lépés az iparág egészségének biztosítása felé. Az EMI végre visszatér azokhoz az emberekhez, akiknek zene van a vérében. Hihetetlen kiadókat szereztünk meg, sok-sok ragyogó tehetséggel, beleérte olyan sztárokat, mint Katy Perry, Lady Antebellum, a The Beatles és a The Beach Boys. Az EMI beolvasztásával is hűek maradunk elképzeléseinkhez; az új zenék kimeríthetetlen forrásává változtatva a társaságot, még több lehetőséget ajánlunk vásárlóinknak és az online zenei kiszolgálók növekedését is támogatjuk.”
Majd így folytatta: „Szeretnék köszönetet mondani Roger Faxonnak és csapatának az EMI-nál óriási támogatásukért az elmúlt évben, hogy továbbra is a művészekre fókuszáltak és új zenéket hoztak az átállás alatt.”
Mtina
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.