Pet Shop Boys “Elysium” című új albuma szeptember 18-án jelenik meg az Astralwerks-nél. Az első single-hez, az ’Invisible’-hez Brian Bress, a neves Los Angeles-i művész készített egy rövidfilmet.
A Pet Shop Boys nemrégiben Los Angeles-ben rögzítette legújabb stúdiólemezét, az “Elysium”-ot, ami szeptember 18-án jelenik meg. A duó mellett az anyag társproducere a fiatal amerikai Andrew Dawson volt, aki korábban a Kanye West albumon nyújtott munkájáért 3 Grammy-díjat vihetett haza. Az “Elysium” dalait Neil Tennant és Chris Lowe Los Angelesben 3 hónap leforgása alatt vette fel. A Pet Shop Boys bevallása szerint “nagyon inspiráló volt Los Angelesben dolgozni, ráadásul egy olyan producerrel, aki több stílusban is otthon van, így új dimenziót tudott a zenékbe hozni”.
“Nagyon izgalmas volt számomra a Pet Shop Boys-szal dolgozni – lenyűgözőnek tartom zenei pályafutásukat. Mindkettőjüknek elképesztő jó ötletei vannak, és egy jó pár trükköt is el tudtam lesni tőlük a zenekészítés során” - fűzte hozzá Andrew Dawson, a lemez producere.
“Szerettük volna ezt a lemez egy más környezetben megvalósítani. Annak ellenére, hogy gyakran járunk Los Angeles-be, sosem készítettünk még ott albumot. A helyszín és a közös munka Andrew Dawson-nal lehetővé tette, hogy egy igazán friss hangzású albumot hozzunk össze.” – mesélték a Pet Shop Boys tagjai.
Az album első maxijához, az ’Invisible’-hez készült videót a neves Los Angeles-i művész/filmrendező, Brian Bress készítette, és az együttes honlapján vagy VEVO-n megtekinthető. Vagy, ha lusta vagy kattingatni, akkor itt is:
‘Elysium’-on húsz lágy, elektronikus hangzású új dal található Joachim Horsley, Andrew Dawson és Ben Leathers zenekari betétjeivel. Az ’Elisyum’ legtöbb szerzeményben Oren, Maxine és Julie Waters háttérvokáloznak, akiknek zenei karrierje a The Jackson Five-tól Adele-ig ível, valamint az énekes/szövegíró James Fauntleroy.
Az album CD-n, digitális letöltésben és limitált kiadású dupla CD-n lesz elérhető, mely utóbbi egy bónusz korongot is tartalmaz az album instrumentális mixével. A lemeznek egy speciális maszteringje is megjelenik iTunes verzióként.
A ‘Winner’ maxi már augusztusban limitált kiadású CD-n látott napvilágot méghozzá három bónusz track kíséretében, valamint limitált 12’’-en és két digitális összecsomagolásban, melyek tartalmazzák a bónusz track-et és a remixeket is.
Charli XCX tavaly indította el a BRAT-mozgalmat, mely teljességgel megragadta a kulturális korszellemet, és a nyár egyik legfelkapottabb elektronikus zenei kiadványa lett. Tovább
2025. február 28-án érkezik a DARKSIDE harmadik, "Nothing" című lemeze, melyet a "Graucha Max" és a frissen megjelent "S.N.C" című dalokkal vezetnek fel a srácok. Nicolas Jaar és Dave Harrington kísérletező elektronikus zenei duójához immár csatlakozott régi barátjuk és visszatérő közreműködőjük, Tlacael Esparza dobos és hangszertervező is. A megújult felállású formáció márciusban 11 év után ismét turnézni fog Észak-Amerikában - többek között Brooklyn, Seattle, Toronto és a Coachella fesztivál színpadait ejtik majd útba. Tovább
Az itthon is óriási népszerűségnek örvendő amerikai szupersztár, Teddy Swims vallomásosan intim dallal robbantja be az idei évet friss gólyahíre mellett. Az „Are You Even Real” című újdonság GIVĒON-nal közös együttműködésben készült, és szerepel majd Swims január 24-én érkező új albumán, az ’I’ve Tried Everything But Therapy (PT. 2.)’-n. Tovább
A hollywoodi színész, Dick Van Dyke 99. születésnapját a Coldplay-jel ünneplte december közepén, ezzel is szeretteinket kicsit közelebb érezhetjük magunkhoz. Tovább
A többek között a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról ismert, sheffieldi Pulp rövid sajtóközleményben jelentette be, hogy lemezszerződést kötöttek a Rough Trade Records kiadóval. Tovább