3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. szeptember 3. | Mtina

Celine Dion lenyűgöző fotósorozata

Copyright:

A 44 éves kanadai énekesnő két évvel ikrei megszületése után a V magazin őszi számának pózolt – nem is akárhogyan! –, közben pedig arról beszélt, mit is jelent számára sztárnak lenni. Celine Dion fantasztikus hangjának köszönhetően az egyik legcsodálatosabb és legnagyobb sztár a világon, aki 200 millió eladott lemezzel büszkélkedhet világszerte, és a legfrissebb hírek szerint továbbra is folytatja „uralkodását”. A V magazin őszi számában jelent meg egy lenyűgöző fotósorozat kapcsán készült interjú az énekesnővel.

Egyik fergeteges koncertje előtt egy, a Las Vegas-i Ceasar’s Palace 4000 férőhelyes Colosseuma alatt a számára kialakított erődben fogadta a kaszinó nagy költekezőit, rajongóit, valamint fiatal, végstádiumban lévő betegeket, akiket mind az énekesnő iránt érzett szeretet hozott el a Palace-ba. A találkozó után megtartotta száz perces műsorát, mely során elhangzottak legismertebb balladái, pop-slágerei, valamint egy Adele-feldolgozás is. A színpadon pedig nemcsak a 30 fős zenekar volt jelen, hanem egy hologram-Celine is, akivel közösen énekelt egy duettet. A show minden alkalommal nagyon látványos, és óriási finálé zárja, melyet elsöprő ováció követ.

„Egész életemben egy nyitott könyv voltam, és azt hiszem, hogy az emberek ezért szeretnek” – nyilatkozta az énekesnő a show után – „Sokan kritizálnak emiatt, de én nem kényszerítem magam arra, hogy más ember legyek, mint akit itt látnak.”

Hat év óta ez Celine Dion első, nem promóciós céllal készült fotósorozata, ami remekül kifejezi az énekesnő belső játékosságát, és amiről mosolyogva a következőket nyilatkozta: „Én ilyen vagyok a való életben… Egy kicsit persze meg voltam ijedve, mert ez az egész kicsit más volt, mint én, de azért örülök, hogy megtettem. Általában oka van annak, hogy miért csinálok egy fotósorozatot, vagyis nem egy lehetőség arra, hogy megőrüljek. Ezzel együtt hajnali kettőkor még mindig a trambulinon ugráltam. Otthon, a való életben mi mindig játszunk. Nem így tűnik a színpadon, de én sokat játszom.”

Ezek a mindent felülmúló vegasi esték Dion életének kiterjesztései, ami egyébként elég hagyományos, amikor az énekesnő nincs a színpadon. Sokat mulat együtt két éves ikreivel, 11 éves fiával és férjével, amikor végre velük töltheti az idejét. Ügynöke és később férje, René Angélil annak idején elzálogosítatta saját házát, hogy elindíthassa a karrierjét a törékeny francia-kanadai tinédzsernek, akinek olyan volt a hangja, mint egy angyalé. „Ő volt az egyetlen férfi az életemben” – vallja Dion. A művésznő számára tehát nem létezik valódi határvonal színpadi és hétköznapi énje között.

„Számomra elmondani valakinek azt, hogy a férjemnek rákja volt, vagy hogy sokat küzdöttünk azért, hogy gyermekeink lehessenek, vagy elmesélni bármit, amin keresztülmentünk, beszélni az életemről, elősegíti azt, hogy az emberek megismerhessék az igazi énemet.” Az énekesnő nagyon élvezi, mikor megoszthatja rajongóival saját dolgait, főképpen azért, mert ennek a viselkedésnek tulajdonítja azt, hogy rajongói lojálisak maradnak irányába. Celine Dion egy szenvedélyes, őszinte, nyílt előadóművész, akinek publikus arca azt a személyt tükrözi vissza, aki ő maga a valóságban, és ami szerinte nem mindennapi dolog a show-bizniszben. Gondoljunk csak Whitney Houston-ra, akinek ragyogó külseje igazi tragikus valóságot takart. Mikor Whitney Houston felmerül az interjú során, Dion kissé barátságtalanná válik: „Mindig is féltem ettől az ipartól. Miért? Mert úgy gondolom, hogy itt minden lehetséges. Ez egy „Igen” hely. Főleg, ha sikeres vagy.” – majd hozzáteszi, hogy nagy családja az évek során segítségére volt abban, hogy távol tudja tartani magát a bajtól. „És akkor azt hiszed, hogy van családod és vannak igaz barátaid, ám néha a család szeretete nem elég erős, hogy túljuthassunk bizonyos dolgokon.”

A művésznő ˝előadóradarján˝ most Adele van a középpontban: „Úgy gondolom, hogy az egész imázsa jó. Nagyon kifinomult a korához képest[…]. Az a mód, ahogyan ő létezik határozottan segíteni fogja a lányok új generációját abban, hogy elfogadják önmagukat.” Az Adele-feldolgozás egyébként a koncert egy új toldaléka: „Azt kívánom, bár elénekelhetném a teljes albumot” – árulja el nevetgélve Dion.

„Nekem tényleg soha nem volt időm arra, hogy az életemről álmodozzam” – vallja a világsztár – „5 éves koromban a testvéreim felöltöztettek a konyhaasztalon és Janis Joplin dalokat énekeltettek velem, pedig én még azt sem tudtam, miket mondok.” Az énekesnő egyik kedvenc története a korai évekből való, amikor az első tévés megjelenésén egy kézzel készített ruhában lépett fel és egy, az édesanyja által írt dalt adott elő: „Nem tudtuk megengedni magunknak, hogy új cipőket vegyünk, ezért az anyukám átfestette a piros bőr cipőmet fehérre. Az előadás végére persze a festék már kezdett lepattogni.”Dion most már megengedheti magának, hogy új cipőket vegyen. A koncertjein hétszer öltözik át, kivétel nélkül mindegyik ruhája couture, melyeket Armani, Versace, Elie Saab, és Balmain terveztek.

Las Vegasban több száz millió dolláros bevételre tett szert, turnézott a világ körül, valamint öt Grammy-díja mellett több dupla platina lemezzel is büszkélkedhet. Habár mindezen sikerek ellenére a legnagyobb megelégedést számára az anyaság hozta meg: „Azelőtt azt hittem, hogy volt életem, de amíg anyává nem váltam, valójában fogalmam sem volt róla. Miért akartam egy igazi slágert? Miért akartam díjakat nyerni? Nincs már semmi más, amit remélhetnék, vagy kívánhatnék a karrierem során: Már csak azt remélem, hogy életem hátralevő részében, meg leszek áldva, mint anya, pont úgy, ahogyan most is. Ez az egyetlen jelölés, amit szeretnék.” – és ő mindezt komolyan is gondolja.

Végül megkérdezték, mit szeretne örökségül hagyni a világra: „Nem vesztettem el magam azért, hogy ráébredjek az álmomra. Mindenki azt hiszi, hogy megmásztam ezt a létrát és most a csúcsok csúcsának csúcsán vagyok, de én pont az ellenkezőjét látom. Amikor 5, 9, 12 éves voltam, akkor voltam a létra tetején, és akkor néztem lefelé. A felhők között jártam. Idővel aztán leereszkedtem a létráról. Most anya vagyok. Sokkal földönjáróbb, mint valaha.” Celine Dion számára tehát a sztárságot nem a csillogás, a meseszép fellépő ruhák, a rajongók ezrei, vagy inkább milliói jelentik, hanem az anyaság. Ez a szerep azonban egyáltalán nem jelenik meg lenyűgöző fotósorozatában. Azt viszont el kell ismerni, hogy a háromgyermekes énekesnő korához képest nagyon jól tartja magát.

Mtina

Forrás: vmagazine.com
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky