3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. augusztus 29. | Szandi

Back to basics 2. rész - A pop király, halott 

Copyright:

Bármilyen meglepő Michael Jackson szólókarriere koránt sem indult olyan egyszerűen, és sikeresen, mint a Jackson five-é. 1972- 75 között megjelentetett négy szólóalbumot, de az alacsony példányszámban elkelt lemezek nem hozták meg Michaelnek a szólóáttörést. 

Ő azonban nem adta fel, kilépett a nagysikerű Jackson five-ból, mert nagyobb alkotói szabadságra vágyott. Legújabb anyagának felvételeit pedig nem is bízta a véletlenre, épp ezért Quincy Jones segítségét kérte. Quincy Jones amerikai zenei producer, az 1960-as éves elején a Mercury Records alelnöke volt, és egyben az első afroamerikai főnök egy nagy lemezkiadónál. 1979 augusztusában a sikeres együttműködés gyümölcseként megszületett az Off The Wall. A hétszeres platina lemez meglepetést okozott a rajongóknak, és a szakmabelieknek, is egyaránt, mert az előző évek sikertelen próbálkozásai után Michael végre piacra dobott egy igazán grandiózus munkát, ahol új oldaláról ismerhették meg. A pörgős dalok mellett egyaránt megtalálhatóak líraibb szerzemények is, és ezzel az anyaggal Michal Jackson szólóban „hivatalosan” is befutott. Az Off The Wall-on olyan világhírű slágerek szerepelnek, mint az album első kislemeze a Don’t Stop ’Til You Get Enouoght, a Rock With You, vagy a She’s Out of My Life. Utóbbi felvételeinél Jackson minden alkalommal elsírta magát, így hát a producer úgy döntött, hogy maradjon benne az elérzékenyülés is. 
 
Miután Jackson átigazolt a CBS-hez úgy tűnt soron következő nagylemeze ugyanakkora siker lesz, mint az előző. Azonban Quincy Jones azt mondta, hogy a Thriller csak két millió példányban fog elkelni. Ettől Mike letört, és nem akarta megjelentetni a lemezt. Viszont a CBS elnöke, Walter Yetnikoff teljesen biztos volt abban, hogy a sztár remek beruházás lesz a lemezeladási piacon, és olyan sikereket érhet el a koronggal amilyeneket senki más. Így hát 1982. december elsején megjelent a Thriller. Az egyik legsikeresebb dal kétségtelenül a Billie Jean, és nem, csak azért mert egy fülbemászó slágerről van szó, hanem mert a szám ihletője egy őrült rajongó volt. Aki küldött egy levelet az énekesnek melyben az állt, hogy született egy gyermeke, az apa pedig nem más, mint Michael Jackson. Ami természetesen hazugság volt. Mike többször is kapott hasonló leveleket, de nem foglalkozott velük, viszont ezzel mégis, mert a lány sokkal erőszakosabb volt, mint a többi hasonló rajongó. Egyszer még egy revolvert is küldött a sztárnak, azért hogy lője főbe magát. Később kiderült, hogy a nő zárt osztályon végezte, de nézzük a jó oldalát, született róla egy szupersláger. Hamarosan megjelent a korong címadó dala is, a Thriller, és öbb mint ötven millió példányban kelt el világszerte. Ez a lemez rengeteg pénzt hozott neki a konyhára, a pénz mellett pedig még több rajongót, hatalmas befolyást, és tiszteletet. 
 
A 80-as évek elejére Jackson meghatározó alakja lett az amerikai popzenének és popkultúrának. Életének egyik döntő időszaka az volt, amikor az MTV elkezdte játszani a klipjeit, mert ő volt az első olyan afroamerikai előadó akinek a zenetévé lejátszotta a videóit. 
 
Karrierje tovább emelkedett, és ahogy ez lenni szokott a hírnévvel együtt járnak a botrányok is. A családi konfliktusok, és a „beteg” rajongók folyamatos ostroma mellett, plasztikai műtéteivel, majd később gyermek molesztálási pereivel „ütötte ki a biztosítékot”. De közben folyamatosan dolgozott lemezein, filmjein, és még reklámokban is szerepelt. 
 
1987-ben teljes egészében elkészült a Bad, legnagyobb különlegessége hogy az albumon található tíz dalból, nyolc Michael szerzeménye. A két Grammy- díjas anyag történelmet írt, öt egymást követő Billboard number one kislemezével. 
 
A Gyermekmolesztálási vádak jelentős károkat okoztak pályafutásában, de négy évvel később, a Bad után, Dangerous címmel piacra dobott egy újabb korongot. Bár már nem robbant akkora bombaként, mint az előzőek, de az Off The Wallhoz hasonlóan ez is hétszeres platina lett. Egyik kiemelkedő alkotása a Black or White, amely az első néhány hónapban főként az Egyesült Államokban hódított, közben Európában pedig a Heal the World-el aratta a legnagyobb sikereit. 
 
1996-ban ismét stúdióba vonult, hogy felvegye a History-t amivel úgyszintén a világ legjobban eladott nagylemezeinek listáján szerepelt. Még ugyanebben az évben turnéra indult, amelynek keretein belül még kishazánkba is ellátogatott, és egy eszméletlen koncerttel örvendeztette meg rajongóit. 
 
Michael a History után hosszabb „szabadságra” ment, ezekben az időkben szinte csak a botrányairól hallhattunk. 2001-ben viszont kiadott egy olyan stúdióalbumot, amin három évet dolgozott. A felvételeknél újabb és újabb szövegírókkal, és producerekkel dolgozott, továbbá még az is nehezítette a munkát hogy konfliktusba keveredett a Sonyval. Rengeteg pénzt fordítottak a munkálatokra, de a megjelenést követően nem aratott akkora sikert hogy a kiadásokat fedezze.
 
A poplegenda ismét visszavonult, egészen 2009-ig, amikor egy sajtótájékoztatón közölte, hogy tíz koncert erejéig ismét színpadra áll. Akkoriban súlyos anyagi gondokkal küzdött, és bírósági ügyei is lezáratlanok voltak, ezért úgy gondolta, hogy egy újabb turné megmentheti. A nagy érdeklődés miatt a fellépések száma hamar harmincra emelkedett. Óriási előkészületek előzték meg a visszatérést, rengeteg próba, a legtehetségesebb táncosokkal. Viszont egy váratlan esemény még nagyobb meglepődést okozott. 2009. június 25-én minden idők legtehetségesebb előadó művésze váratlanul elhunyt. 
 
Megrázó halálhíréről az újságok hosszú ideig cikkeztek, és bár kiderült, hogy a propofol, és a Lorazepam nevű készítmények túladagolása miatt halt meg, még ma is találgatnak, hogy igazából mi vezetett a király hirtelen halálához. 
 
R.I.P.
 
Forrás: J. Randy Taraborrelli: Michael Jackson Varázslat És Őrület, A Teljes Történet
 
Szandi

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
jacksontanc.hu 2012. aug.. 29.  21:38 1
A magyar Jacksontánc rendezvény Európa legnagyobbja: http://youtu.be/5GGftm9DxO0
   

2024. november 15.

Talking Heads: 77

2024. november 8-án újra kiadásra került a ‘Talking Heads: 77’ című, korszakalkotó album, mely fekete és neon zöld 2LP-n, valamint 3 CD/BR szettben lesz elérhető. Tovább

2024. november 14.

Albummegjelenés előtt itt a Linkin Park új dala

Megérkezett a „Two Faced”, a Linkin Park visszaszámláló felvétele a várva várt nyolcadik stúdiólemezük, a ’From Zero’ holnapi, azaz november 15-i debütálása előtt. A új dalban az ikonikus nu-metal banda eredeti, ezredfordulónk jellegzetes, műfajteremtő hangzása köszön vissza. A zenekartagok elővették ünnepi öltönyüket és így álltak kamerák elé kísérő és egyben utolsó, felvezető videóklipjükben. Tovább

2024. november 4.

Romy és Sampha meghitt közös dala

A The xx mellett szólókarrierjével is egyre nagyobb sikereket elérő Romy és a szintén brit énekes-dalszerző-producer, Sampha tinikoruk óta barátok és egyben kollégák a Young kiadónál. Most egy közös dallal koronázzák meg sokéves kapcsolatukat: az "I'm on your team" nemrég a BBC Radio 1 "Hottest Record In The World" címkéjével debütált. A páros a szerzeményt Londonban rögzítette, miután 2023-ban mindketten megjelentették saját szólóalbumjaikat, a "LAHAI" és a "Mid Air" című lemezeket. A track társproducere és társszerzője a Doveman néven is alkotó Thomas Bartlett amerikai dalszerző-zongorista. Tovább

2024. október 24.

Az Amyl and The Sniffers korhatáros újdonsága

A korábban már a Sziget Fesztivál közönségét is megbuliztató Amyl and The Sniffers október 25-én jelenteti meg "Cartoon Darkness" című lemezét a Rough Trade Records kiadónál – az anyag a Fonogram – Magyar Zenei Díjra is jelölt "Comfort To Me" című albumot követi. Az ausztrál punkzenekar hamarosan egy telt házas európai turnéval koronázza meg a megjelenést, de hozzánk közel eső helyszínekről sajnos egyelőre nincs hír. Tovább

2024. október 9.

Jó nagy koncertlemezt ad ki a zseniális The National

A Magyarországon visszatérő vendégnek számító The National bejelentette legújabb albuma érkezését: a "Rome" című koncertlemez december 13-án jelenik meg, a 21 dalos anyag a digitális formátum mellett egy dupla LP-n is napvilágot lát majd. (A Cherry Tree rajongói klub tagjai egy exkluzív, trikolor tripla LP-t is beszerezhetnek, melyen öt további felvétel is helyet kap.) Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky