3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. július 31.

Fekete Zaj: ingyenes fesztiválhelyszín a Sástó megmentéséért 

Copyright:

Idén augusztusban immár negyedik alkalommal rendezi meg a Negative Art a Fekete Zaj Fesztivált, mely az ország egyik legszínesebb alternatív zenei fesztiválja. A programok augusztus 17-19. között zajlanak a mátrafüredi Mátra Kempingben, és a szervezők annak közvetlen szomszédságára, vagyis a jelentősen leromlott állapotú Sástóra és környékére is szeretnék felhívni a figyelmet, ezért közösségi összefogás keretében egy önálló programhelyszínt létesítenek a tó partján, ahol minden nap egy-egy ingyenes koncert is megtekinthető majd. 

Az ország egyik legmagasabban fekvő tava, a mátrafüredi Sástó igazi turista látványosságként szolgál, ám az elmúlt években komoly veszélybe került: a tó vízminősége jelentősen romlott, a vízfelületet pedig szinte teljesen belepte a növényzet, lehetetlenné téve a csónakázást. A tavon átvezető hidak balesetveszélyessé váltak, így azokat az önkormányzat lezáratta, ill. lebontatta. Szerencsére az elmúlt hónapokban már voltak pozitív fejlemények: megindult a tó medrének takarítása, az elburjánzott növényzet ritkítása és a tó vízpótlásának, revitalizációjának megoldása. Tennivaló azonban még bőven akad: a nemrég részben Gyöngyöshöz került tó hídjait a város pályázati pénzekből próbálja majd újjáépíttetni. 

Az elmúlt hónapokban a civil szféra is megmozdult az elszomorító körülmények láttán. Ehhez a kezdeményezéshez szeretnének hozzájárulni a Fekete Zaj Fesztivál szervezői, hiszen a rendezvény a tó tőszomszédságában található Mátra Kempingben zajlik. A szervezők célja és terve, hogy a Fekete Zaj alatt egy önálló fesztiválhelyszínt működtessenek a tónál, ahol minden nap ingyenesen látogatható akusztikus koncertekkel kedveskednek a környéken élőknek és az idelátogató turistáknak. A „Sástónak is egy a vége” névre hallgató helyszínt közösségi finanszírozással kívánják kialakítani: EZEN az oldalon a támogatók a technikai felszerelést, és a tó körüli különleges atmoszférához illő, világító, lampionos dekoráció elkészítését és kiépítését segíthetik.
 
A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Fekete Zaj Fesztivál idén is olyan zenekarokat hoz el a Mátrába, amelyek máshol nemigen láthatók. Az extrém és kísérleti műfajokat is felvonultató fesztiválon olyan, különlegességnek számító csapatok lépnek fel, mint az izlandi Sólstafir, a mexikói Hocico vagy a Németországból érkező Xenomorph, de az idei fesztiválszezonban egyedül itt lesz látható a VHK – Vágtázó Életerő is. A három napos fesztivál ebben az évben is a Mátrafüred közelében található Mátra kempingben kerül megrendezésre, ahol a tavi helyszínen kívül három színpadon (Mainstage, Painstage és Szabad az Á... színpad) zajlanak majd az események. A Fekete Zaj Fesztiválon a minőségi zenei élményen kívül a környék csodás természeti adottsága is remek szórakozást kínál a fesztiválozóknak.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky