3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2012. július 27.

Újabb emlékezetes este várható a Parkban

Copyright:

Július 28-án az Amber Smith és a Neo koncertezik a nemrég megnyílt szórakozóhely, a Budapest Park színpadán. Eddig is számos neves hazai és külföldi együttest láttak már vendégül, most az elektropop és gitárpop műfajoké a főszerep.
 

A Neo az elektronikus zene egyik legfontosabb úttörőjének számít Magyarországon, hírnevét öt nagylemez, két EP és megszámlálhatatlan single, remix és video alapozta meg. Táncos, masszív ritmikájú és dinamikájú zenéje és következetesen épített világa számtalan elismerést hozott a zenekarnak, a közönség rajongásán túl szakmai díjakat is, mint például "Az év videóklipje" vagy "A legjobb színpadi produkció". Antal Nimród Kontroll című filmjéhez szerzett zenéje a "Legjobb filmzene" díját hozta az együttesnek. A Neo amellett, hogy kíméletlen stúdió professzionalitásáról híres, a színpadon is kiemelkedő produkciót nyújt: a klasszikus elektropop hagyományoktól elindulva a legmodernebb elektronikus hangzásokig terjedő skálán mozgatják meg a közönséget. Ráadásul az idei nyáron áthangszerelt dalokkal és teljesen megújított koncertprogrammal jelentkeznek.


Az Amber Smith Magyarország talán legrégebbi angol nyelven éneklő gitárpop zenekara. A 2009-ben Fonogram-díjat is nyert zenekar főleg külföldön megjelent lemezeivel számtalanszor bejárta már Európát és persze a hazai klubokat, fesztiválokat is. A zenekar ötödik, cím nélküli lemeze idén februárban jelent meg. A korábbi slágerek – Hello Sun, Select all/delete all, I was the first – után aktuális daluk, a “Faster than the speed of light” videója mar látható a zenecsatornákon.

 

Időpont: 2012. 07. 28. szombat, 19:00
Helyszín: Park (Budapest, Soroksári út 60.)
Fellépők: Amber Smith, Neo
Jegyár: 500 Ft  (jegyek elővételben a Parkban és online ITT kaphatóak)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. A continua

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. A continua

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. A continua

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. A continua

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky