Settle Down címmel készítette el visszatérő kislemezdalát a Gwen Stefani által vezetett No Doubt nevű zenekar. Ez az vidám laza nyári dal a szeptemberben megjelenő Push And Shove című hatodik nagylemezük előfutára. Az ősszel megjelenő albumon Gwenék olyan híres producerekkel dolgoztak együtt, mint a Major Lazer produceri csapat, a DJ páros Switch és Diplo.
A Push And Shove című album a közel tizenegy éve megjelent 2001-es Rock Steady óta az együttes első olyan új szerzeménye, amelyet a közönség hallhat.
A zenekar májusban megígérte a rajongóinak hogy ’ear candy’ (dallamos, „fület kényeztető, kellemes hangzású) lesz az új CD-jük.
„Hihetetlenül izgatottan várjuk, hogy bemutathassuk nektek az új zenét. Az ’ear candy’ neked való lesz! Köszönjük az elmúlt 25 évben való támogatást. Nagyon büszkék vagyunk az új albumra, és reméljük hogy nektek is annyira tetszeni fog az új anyag mint nekünk.”
Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Tovább
A vadonatúj ’Motel Du Cap’ című lemez merész visszatérést jelent a 30 évvel ezelőtt alapított amerikai rockbanda gyökereihez, miközben új utakat nyit és az eddigi legnyersebb, leghitelesebb energiát hozza, készen állva a zenekar személyesebb oldalának felfedésére is. Tovább
Megérkezett Ed Sheeran legújabb felvétele „A Little More” címmel, a videóklip pedig ezúttal is emlékezetesre sikerült, ugyanis a szereplők – az előadó mellett – Rupert Grint (Harry Potter) és Nathalie Emmanuel (Trónok harca) színészek. Tovább
Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Tovább
A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Tovább