3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2012. június 21.

Goldie a PARK Nagyszínpadán

Copyright:

A Budapest Park zenei kínálata június közepétől már a vakációra, az önfeledt nyári szórakozásra épít. Minden hétre jut egy-egy világsztár vagy egy-egy különleges magyar zenekar. A Park Nagyszínpad nemzetközi sztárjainak sorában ezen a héten a brit elektronikus szcéna egyik nagyágyúja, hazánkban is jól ismert aranyfogú renitens, Goldie lesz a kiemelt vendég június 22-én, pénteken este 8 órától a Goldie feat. MC GQ produkcióval.

A jamaikai és skót szülőktől származó Goldie (polgári neve: Clifford Joseph Price) gyerekkorát főként az utcán töltötte, mint breaktáncos és graffitiművész volt ismert. A '80-as évek közepén tett egy rövid kitérőt az Egyesült Államokba, ahol megtanulta az arany megművelésének fortélyait. A tudását ezután aranyfogak készítésében kamatoztatta (saját fogait is ő maga készítette). Miután visszatért a szigetországba, belevetette magát az angol elektronikus zenei szcénába. 1995-ben jelent meg az első albuma, a Timeless, majd rá három évre a duplalemezes Saturnz Return. A Park nagyszínpadán egy különleges estére készülhetünk, Goldie partnere ezen az estén a nemzetközi DJ-MC szcéna egyik legnevesebb csodagyereke és egyik legkarakteresebb egyénisége, MC GQ lesz.
 
Az Nagyszínpadi szuperkoncert este 10-től a Popart Electronic helyszínén egy fergeteges afterparytval folytatódik majd.
 

Goldie (UK) feat. MC GQ (UK) @ PARK

2012. június 22. péntek

jegyárak: elővételben 1000 ft, a koncert napján 1500 ft

20:00 - 22:00 GOLDIE

22:00 - 05:00 SUBCULTURE REVOLUTION GOLDIE AFTER SPECIAL @ POPART ELECTRONIC:

SPINLINE(RAM REC.)

CHRIS.SU(SUBTITLES, BLADERUNNAZ)

DJ SAVAGE & MC FANTOM

MC KEMON

 

 
Másnap, 23-án szombaton az egyik hazai kedvenc, a ColorStar lesz a Nagyszínpad vendége. Az 1996-ban, a hajdani Vidámpark zenekar romjain alakult együttes kezdeti inspirációit az akkor már egyre színesebb elektronikus tánczenei szcéna, a világzene, az etno-techno, a poszt-rock és a 60-as, 70-es évek space rockja adta. Útkeresései során különféle műfajokkal és stílusokkal találkozott, de egyikkel sem azonosult teljesen. Egy drum and bass kísérlet után nem lett d'n'b zenekar, ahogy egy világzenei kísérlet után sem lett etno vagy folk zenekar. A ColorStar a különböző műfajokat és hatásokat magába, illetve egymásba olvasztja, miközben megőrzi saját legjellemzőbb stílusjegyeit, ezáltal valósítva meg a nevével jelzett színességet.
 

 
A következő hét az alter-metál egyik szupercsapata, a Subscribe keddi nagy budapesti visszatérésétől lesz hangos, majd 27-én, szerdán az Irie Maffia „melegíti fel” a Park közönségét. Június 28-án, csütörtökön a pszichedelikus trance világában egyeduralkodó izraeli származású, amerikai Infected Mushroom lesz a Park kiemelt vendége. A (jelenleg Los Angelesi székhelyű) formáció 1998-ban jött létre Erez Eisen és Amit Duvdevani hiperszuggesztív formációjaként. A Legend of the Black Shawarma című 2009-es albumukat, melyet a Szigeten is bemutattak egy szédületes koncert keretében, DJ Mag minden idők legmagasabban jegyzett psytrance produkciójának minősített. Kihagyhatatlan!
 
TOVÁBBI PROGRAMOK, ELŐZETES
 
A Retro Kertben és a Soproni Dómban óriáskivetetőn nézhetjük a legjobb sporteseményeket, közben élvezhetjük a jobbnál jobb akciókat és a pörgést, ami velünk lesz egész nyáron át. Kezdetét veszi a jól megérdemelt vakáció-hangulat! 
Június 29., péntek: Fikin; június 30., szombat: Punnany Massif – vendég: Mary Popkidz
 
JÚLIUSI ELŐZETES:
 
Július 4.: Amerikai Ima-szeánsz Jim Morrisonért – Közreműködik: HOBO és Bandája; július 5.: Žagar; július 6.: Paso; július 7.: Akkezdet Phai, július 10.: Péterfy Bori & Love Band; július 11.: Lajkó Félix és zenekara; július 12.: Boban & Marko Markovics Orkestar (SRB); július 20.: Gocoo (J)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. A continua

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. A continua

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. A continua

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. A continua

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky