3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. június 5. | Ági

Hallgassátok meg nálunk a Pluto együttes legújabb kislemezét!  

Copyright:

A budapesti Pluto zenekar elkészítette legújabb kislemezét „A Boldogság Várótermében” címmel. Az együttes 2011-ben adta ki legutóbbi, Nevem Senki című albumát, mely a kritikusok szerint az év legjobb magyar lemezei közé tartozott. Nemes András és csapata ezúttal is kiváló dalokkal örvendezteti meg rajongóit. A három számot tartalmazó EP-t most ti is meghallgathatjátok! 

A zenekar nyolc éves pályafutása során öt albumot jelentetett meg. Első lemezük a 2004-ben kiadott, „Oda se neki, itt a Pluto” volt, mely Nemes András frontember kamaszkori emlékeinek gyűjteménye gitárral és dobgéppel hangszerelve. Második lemezük, a Klub Vittula lendületesebb elődjénél. A garázs-rock hangzású korongot a kritikusok a “303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című kötetbe is beválogatták olyan előadók mellé, mint a Hobo Blues Band, Palya Beáta, vagy a Kiscsillag. 2009-es Menedék című album a közönségsikert is meghozta a kvartett számára. A konyhában és alaksori tárolóban rögzített groove-os „barkács-pop-rock” lemezt az Exit magazin az év 5 legjobb magyar albuma közé választotta. A Szilánk című szerzeményt az MR2-Petőfi rádió is rendszeresen játszotta. Legutóbbi albumuk 2011-ben jelent meg Nevem Senki címmel, melyen olyan slágerek hallhatóak, mint a Hóember vagy a Péterfy Borival közösen előadott Nagy szívbűvölő. Rövid, slágeres, együtt énekelhető dalok, elgondolkoztató szövegekkel. A szokásos rockos Pluto-hangzást funkos lüktetésű gitár, neo-soul hatások, kopogó zongora és női vokálok színesítik.
 
Ezt a fonalat vitték tovább A Boldogság Várótermében című kislemezükön. Az angolszász pop rock hangzás gondolatgazdag szövegekkel párosul, a magyar nyelvű alternatív rockzene hagyományaiból táplálkozik. Az emberi lét célja a boldogság keresése „Miért érzed legtöbbször úgy, hogy itt nem is olyan rossz, de azért ez csak a váróterem?”  Egy másik alapvető kérdés: példaképeid, amikor fájt nekik, kértek-e olyat, amitől nem éreznek semmit? Vagy soha nem kérnének olyat? Te kérnél-e?
 
Ha élőben is meghallgatnátok a legújabb szerzeményeket, június 9-én gyertek el az R33-ba, ami az első Pluto koncert lesz az EP megjelenése óta.
 
Letölteni wav. formátumban INNEN, mp3 formátumban pedig INNEN tudjátok.
 

 
Ági

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky