3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. június 1.

Maszkura és a Tücsökraj Sztárzsenijét viszi a Zöld Pardonba!

Copyright:

Sorban a harmadik lemezével rukkol elő tavaszra a „sajátos ízű szövegeiről és egyedi stíluskavalkádjáról” ismert alternatív pop-színfolt, a Maszkura és a Tücsökraj. A Sztárzseni című albumuk kicsit komolyabb, érzelmesebb, mint amit a „Pesti nőkhöz szokott közönség” vár majd, de azért az új dalok között is találhatóak olyanok, amelyekre remekül lehet majd mulatni, s természetesen nem hiányozhat az irónia sem a korongról. Június másodikán a friss Zöld Pardon színpadán ezt bizonyítják is a srácok.

Az album 10 új nótát és egy feldolgozást tartalmaz, melyben Lovasi András Szívrablás című dalát értelmezte újra a zenekar . Az eddig népszerű műfaji sokszínűséget megtartva - swing, latin, hip-hop, funk, funk, csárdás, magyarnóta - új színfolttal gazdagítja a banda a zenei palettát: a címadó dalt  a „manele” - román mulatós stílus- ihlette,  persze itt már sajátos felfogásban ismerhetik majd meg a rajongók. Szerepel a lemezen Maszkura egyik legelső rap dala is, a Kényszerrel viselem, amit a zenekar már megalakulásakor játszott, de csak most rögzítette. 
 
A már kétszeres Fonogram-jelölt csapat 2007. februárjában jött létre, az énekes- harmonikás-dalszerző Maszkura és négy fiatal zenész összefogásával. Maszkura zenei pályafutását Erdélyben kezdte szülővárosában, Marosvásárhelyen majd 2005-ben költözött Budapestre. „Háborgató Maszkuraként” eddig három szóló rap lemezt készített, majd 2009-ben jelent meg debütáló albumuk a Maszkura és a tücsökrajjal, Szégyentelen címmel. Zenéjük alternatív popzene, mégis egy egyedi mixtúra, melyben helyet kap a swing, latin, hip-hop, funk, sőt még a csárdás is. Felléptek az ország szinte összes klubjában és számos hazai és külföldi fesztiválon. 
 

Maszkura és a Tücsökraj – Sztárzseni Turné

2012-06-02 szombat 20:00

Zöld Pardon

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky