3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2012. május 30.

Megjelent az új Scissor Sisters-lemez

Copyright:

A Scissor Sisters az ezredforduló utáni nemzetközi pop egyik legnagyobb siker sztorija. A New York-i klubszcénából feltörő zenekart már megalakulásuk évében, 2004-ben a világ legjobb popcsapatának nevezte az ír zenészlegenda, Bono; debütlemezük – olyan slágerekkel, mint a Laura és a Pink Floyd Comfortably Numb feldolgozása - pedig ugyanebben az évben a legnagyobb példányszámban eladott nagylemez lett Nagy-Britanniában.

A ‘70-es évek popját a ‘80-as évek glamdiszkójával egyedülállóan ötvöző formáció nem sokáig váratott magára a folytatással: a 2006-os Ta-Dah újra kritikusi és közönségsikert aratott, a korongról kimásolt I Don’t Feel Like Dancin’ pedig megjelenésekor egyből a brit kislemezeladási toplista élére került. A 2010-es harmadik LP, a Night Work bebiztosította a zenekar helyét a nagy nevek között. A negyedik sorlemez, a Magic Hour sem okoz majd csalódást: a Calvin Harris produceri közreműködésével elkészített Only The Horses klipjét már közel 2 millióan nézték meg a Youtube-on, és a lemez további számai is bőven tartogatnak izgalmas meglepetéseket.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Kontynuować

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Kontynuować

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Kontynuować

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Kontynuować

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky