3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. május 22.

VHK – akik móresre tanították a halált 

Copyright:

Egyike azon nemzetközi karriert befutott kevés közép-európai zenekarnak, Iggy Pop és Henry Rollins kedvence, a Vágtázó Halottkémek (Galloping Coroners, Die Rasenden Leichenbeschauer), amelynek 1975-től tartó pályafutásáról szól ez a dokumentumfilm. 

A botrányos, tizenegy éven át betiltott zenekar nem csak a közép-európai zenei underground kiemelkedő csapata, hanem egy összművészeti alkotóműhely, hiszen hol egy színházi eseménnyel, hol body-art performance-ekkel hívta fel magára a figyelmet. A film végigkíséri a VHK történetét a kezdetektől egészen napjainkig.
 
A magyar és nemzetközi szaksajtó kedvenc zenekarának mai és archív felvételein, a tagokkal készített interjúkon és a kortársak emlékezésein keresztül bepillantást nyerhetünk a zenekar történetébe, jobban megérthetjük annak a végtelen és lebírhatatlan energiának a forrását, melyből a csapat mind a mai napig táplálkozik.
 
A film megtekinthető május 25-én és 26-án az A38 hajón, melyet egy igazi VHK koncert követ mind a két napon.
 
A film az ősszel fog megjelenni DVD-n, illetve tárgyalások folynak, hogy a későbbiekben TV-ben is bemutatásra kerüljön. 
 
VHK – akik móresre tanították a halált
Zenés dokumentumfilm
 
Rendező: Nagy Júlia
Producer: Huszár Viktor
Forgatókönyvíró: Nagy Júlia
Vágó: Gradvolt Róbert, Kiss Wanda
Hang: Somló Pál, Szurdi Balázs
Operatőr: Mecseki Csaba
 
Riporter: Dudich Ákos
 
Szereplők
Grandpierre Attila, Soós Lajos "Szónusz", Mestyán Ádám,
Balatoni Endre "Boli", Németh László "Fritz", Molnár Lajos "Lujó", Király Zoltán, Dietmar Lupfer, Barcsik Géza, Jankai Ágnes, Hoppál Mihály, Legát Tibor, Pálinkás-Szűcs Róbert, Bihari Balázs
 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 23.

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább

2025. január 6.

Megtekinthető az Azahriah Puskás koncertfilm

Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky