63 éves korában súlyos betegsében meghalt Donna Summer, a 70-es, 80-as évek egyik legnagyobb, legünnepeltebb sztárja, a diszkókorszak királynője. A titkolt betegsége rák volt, mint az mára kiderült.
Elhunyt Donna Summer, a 70-es, 80-as évek diszkókorszakának legagyobb sztárja.
19 lemezéből több mint 120 millió példányt adtak el világszerte és számos zenei díjjat megkapott hosszú karrierje során, példának említhetnénk 5 Grammy-díját többek között.
Utolsó lemezét 2008-ban adta ki „Krayons” címmel, amelynek a fogadtatása nem volt ugyan jelentős, de pályafutása mindent összevetve rendkívül színes és sikerekkel teli volt.
Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. More
Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. More
A "Hail to the Thief (Live Recordings 2003-2009)" című meglepetés kiadvánnyal tért vissza a Radiohead, mellyel hatodik stúdiólemezüket értelmezték újra. A korongon helyet kapott a "There, There" című hipnotikus klasszikusuk is, melyhez most egy Buenos Airesben rögzített koncertvideó is érkezett. More
Az amerikai rockegyüttes már engedett némi bepillantást az ‘Everest’ világába, például a „Darkness Always Wins” című, lassan építkező hard rock himnusszal, mely mind szövegileg, mind zeneileg mélyen belemerül a banda elmúlt évtizedekben megtett “hegymászásába”. Hallgatható már A „Rain Your Blood On Me” című nőkhöz írt, drámai óda is, mely dübörgő ütemeivel, robbanékony dobszólamokkal, villámgyors gitárriffekkel és égzengető vokállal tör utat a rajongók szívébe. More
Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. More