2 évvel a LéleKzet után, május 19-én érkezik az új Anti Fitness Club nagylemez, a Metamorphosis, melyet a megjelenés napján egy nagyszabású koncerten be is mutat a banda. Ezt ajánljuk most a figyelmetekbe!
Az album címe és borítója is sejteti, hogy a zenekar új fejezethez érkezett.
- Franz Kafka „Átváltozás” című novellája segített a címalkotásban, bár ez a mű egy egészen másféle metamorfózis, mint amire én gondoltam. Épp az ellenkezője! Olyan címet akartam, ami egyértelműen érzékelteti, hogy megint léptünk egyet előre, fejlődtünk, kinyíltunk, így egyértelműen letisztultabb, érettebb lett az új anyag. A Metamorphosis leginkább házistúdiómban íródott. Nemrégiben elkezdtem zongorázni, ami számottevően befolyásolta a lemez hangulatát, tehát bővelkedik elektronikus, szintis témákban, de a klasszikus zenei elemek is ennek köszönhetően keltek életre. - mesélte az idén 10. születésnapját ünneplő zenekar dalszerző-frontembere, Molnár Tamás, majd hozzátette: Nyíltan írtam az érzéseimről, ihletet adtak a világunkban zajló események, helyet kaptak mélyebb, gondolatébresztő tételek, de akadnak könnyed, optimista megközelítések is.
Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjében már bemutatásra került a Lesz, ami lesz című dal, és további új szerzemények csendülnek fel az április 24-én hallható MR2 Akusztik című, kultikussá vált rádióműsorban is. Az igazi nagy premierre mégis az album megjelenésének napján, május 19-én, az idén újjáéledő PeCsa Music Hallban kerül sor.
- 4 éve, az első lemezbemutatónk alkalmával játszottunk a Petőfi Csarnokban. Meghatározó helyszín ez, ami lehetőséget ad minden technikai és vizuális túlkapásra. Lesz itt méretes színpad, óriási kivetítők, kápráztató fények, több ezer Watt hang, vendégművészek, illetve rengeteg új és régebbi AFC közönségkedvenc, hogy mindenki számára örök emlékül szolgáljon ez az este!
Az új Anti Fitness Club albumhoz a lemezbemutató nagykoncertre ellátogatók juthatnak hozzá elsőként, a legkedvezőbb áron.
Anti Fitness Club Lemezbemutató nagykoncert
Május 19. PeCsa Music Hall
Jegyek: VIP: 4900,- (A VIP jegyhez új dedikált CD-t és Watt ajándékcsomagot kapnak a vásárlók!) álló: 2900,-
Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. More
Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! More
Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. More
A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. More
2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. More