Jazzsteppa: a világ első dubstep-zenekara az A38-on!
A dubstep stílus egy ideje már népszerű és úgy tűnik egyre több ember kedveli. Csak idő kérdése volt, hogy valaki - jelen esetben a beszédes nevű Jazzsteppa -, ha nem is tovább fejlesztette, de mindenképpen egy másik szintre léptette ezt a zenei stílust. Április 27-én pedig az A38-on játszanak!
A Jazzsteppa első alkalommal lép fel Magyarországon és nagy bulinak ígérkezik. A két alapító tag Gal Bar-Adon és Gal Moore angol és német származásúak, három évig együtt szolgáltak katonaként az izraeli hadseregben, majd ezután Berlinben fogtak hozzá a zenéléshez, ahol hamarosan az underground elektronikus és jazz zene ismert alakjai lettek. Az új hullám őket is elsodorta és saját bevallásuk szerint megkedvelték a dubstep stílust.
Mi fogyasztók jogosan kérdezhetjük meg, hogy mégis ez a két dolog, mármint a jazz és a dubstep hogy jön össze és egyáltalán mi lesz belőle?! Furcsa, de egyáltalán nem meglepő, hogy milyen jól működik együtt. Instrumentális dubstep, végülis, ha ez már működött a drum and bassal, sőt még a trance-el is, akkor menni fog ez most is.
Na hajrá, ismerkedjetek meg velük pénteken április 27-én 23:00-kor az A38 Hajón! A belépő sem vészes, helyszínen 1500 HUF elővételben 1000 HUF.
Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább