Az immáron 4 éves Nemjuci zenekar április elején jelentette meg második nagylemezét, ismét cím nélkül. Ami a cím helyett beszél, az megint a zenekarról készült fotósorozat, illetve a cd tok, amihez a zenekar igen erős mondanivalót társított. Egy öko-hulladékégető előtt fotózkodik a banda, a lemez tokja hulladékból, kidobott kartonpapírból készült, izgalmas design-nal, a kompozícióban pedig visszaköszön az előző lemezborító koncepciója is. Pecsa Music Garden (Pecsa Szabadtéri színpad) XIV. Budapest, Zichy Mihály út 14., 2012. május 3. csütörtök.
A Nemjuci izgalmas szín a magyar zenei palettán, aki már látott tőlük koncertet, jól ismeri azt az őszinte ősi energiát, ami irigylésre méltó lehet bármilyen bandában, nemhogy egy csajjal a csapat élén. Juci és a fiúk szép számú rajongótábort toboroztak maguk köré az elmúlt évek során mindenféle korosztályból, hiszen zenéjük a fiatalok mellett sok apukának is visszaidézi a jó öreg 70es éveket. Két nagylemezzel, három videoklippel, és két, hosszú hetekig rádiós listavezető dallal a zsebükben a zenekar folyamatosan jelen van a klub- és fesztiváléletben is, több nagyszínpadra és exkluzív helyszínre is bekerült már a produkció.
Új albumon 10 dal található, amiből a rendszeres koncertlátogatók párat már ismerhetnek. Finom szerelmes enyelgéstől kezdve a popos rádióbarát számokig, balladákig, na meg a Nemjuci védjegyes masszív, mégis csajos rock-ig széles a műfajskála.
A csapat 10 állomásos lemezbemutató turnéjának közel a felét már nagy sikerrel maga mögött tudhatja, budapesti helyszínként pedig nem más, mint az egykori Pecsa Szabadtéri színpad megújult helyszíne, a Pecsa Music Garden lesz. A jeles nap 2012. május 3-ára esik, ami egyben a szórakozóhely nyitónapa, valamit Juci születésnapja is.
A koncertekre állandó útitárs a turnébuszban a Nemjuci Turi is, ami a zenekar hivatalos ruháit vonultatja fel, turkáló funkcióban, Juci által válogatott ruhákból, amik szolid Nemjuci logót kapnak, mindez elérhető áron, szintén az újrahasznosítás jegyében.
A Nemjuci különleges vendégekkel, látvánnyal és megannyi extra meglepetéssel készül.
2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább
Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Tovább
Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább
Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább