Linkin Park premier: új kislemez és új lemezborító
A Linkin Park nemrégiben felfedte közelgő ötödik albuma, a Living Things lemezborítóját, valamint azt is elárulták, hogy a nagylemez előreláthatólag ezév júniusában fog megjelenni. A lemezborítón egy sötét tónusú alak látható, akinek a testéről mintha hó emelkedne fel ezzel felfedve az alatta izzó parazsat, melyből született. A borító alján pedig a következő szöveg olvasható: ’Dedikálva ahol csak a zene lakik’
Az együttes néhány információt is megosztott a nagyérdeművel új kislemezükről, a Burn It Down-ról, ami most jelent meg: „Minden dalunk beveszi ezeket az igazán nagy, kreatív fordulatokat és a folyamat alatt mindvégig változnak, ezért azok néha dallamként, vagy zenés akkordhaladásként indulnak,” – nyilatkozta az MTV-nek Chester Bennington, az együttes frontembere. „Máskor pedig ütemként fognak indulni, és a következő dolog, amit felfogsz, hogy valahogy kibontakozik az új album készítésének iránya.”
A Living Things várhatóan 2012. június 26-án fog megjelenni. Addig is Burn It Down itt meghallgatható:
Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább
A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább
Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább
A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Tovább
2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Tovább