3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2012. április 11. | Ági

Új First Memories kislemez 

Copyright:

A First Memories második kislemeze, mely a Last Hope For Resumption nevet kapta, május 1-jén lát majd napvilágot. A 3 éves múltra visszatekintő zenekar 2010-ben adta ki első EP-jét. Az Of Your Way meghódította a Groundhangok rádióállomást. Az ígéretes kezdet után kíváncsian várjuk az új anyagot! 

2009 februárjában kezdett Arni (ének/gitár) és Tomi (gitár) együtt zenélni. A nyár folyamán a formáció kiegészült, és megszületett a korai First Memories. Egy évnyi koncertezés, próbálás és több tagcsere után, létrejött a jelenlegi formáció, melyben Tomi üti a bőröket, Dani pedig bőgőzik, továbbá kialakult a nu metálos, metalcore szerű stílus. 2010 decemberében egy 2 számos EP (Of Your Way) és egy videoklip felvételére került sor. 2011-ben az EP-vel megjárták a Groundhangok rádióadást, valamint felléptek a Wisdom zenekarral. 2012-ben stúdióba vonultak, hogy rögzítsék a május 1-jén megjelenő, 5 számot tartalmazó, Last Hope For Resumption lemezt. 
 
A srácok következő koncertjére április 14-én, Dunaszerdahelyen kerül sor, ahol a Blind Myself, El Pollo Loco zenekarokkal állnak színpadra. Budapesten legközelebb május 25-én találkozhattok velük az A38 Hajón.
 

Ági

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. trvať

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. trvať

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. trvať

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. trvať

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky