3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. április 11.

Black Label Society: Zakk Wylde ismét Budapesten koncertezik 

Copyright:

Majdnem pontosan egy évvel legutóbbi, rég várt látogatása után ismét Budapestre érkezik Zakk Wylde és zenekara, a Black Label Society. A több mint 25 éve a pályán lévő Zakk nem csak korunk egyik legjobb gitárosa, hanem egy igazi ikon is: maga a megtestesült heavy metal. Erről személyesen június 27-én győződhetünk majd meg a Petőfi Csarnokban, addig pedig a jegyek mellé akár Zakk legújabb könyvét is beszerezhetjük, hiszen a gitárhős nemrég egy kézikönyvet is összedobott arról, hogy hogyan kell igazi rocksztárrá válni - és hogyan lehet túlélni, ha már azok vagyunk. 

Ha rendszerezni próbálnánk a több mint 40 éve létező metal zene azóta kialakult alműfajait és stílusait, egy rendkívül bonyolult, ágas bogas családfát kapnánk. Ennek megfelelően a zenekarok osztályozására is skatulyák százai állnak rendelkezésére. Zakk Wylde és a Black Label Society esetén azonban az embernek valahogy az az érzése, hogy nincs szükség efféle meghatározásra. Elég csak áttekinteni az 1967-ben született, vagyis a műfajjal majdnem egyidős zenész 25 éves karrierjét, és meghallgatni aktuális együttese, a Black Label Society zenéjét ahhoz, hogy lássuk: ez a hatalmasra nőtt, nagy szakállas, tetovált ember maga a heavy metal.
 
Hogy ez mennyire így van, azt remekül példázza Zakk legutóbbi akciója: idén tavasszal heavy metal kézikönyvet ad ki, melyben a világ koncertezéssel való meghódításához ad aranyat érő tanácsokat. A – persze nem teljesen komolyan gondolt- Metalt a gyermekeknek (eredeti címén: Bringing Metal to the Children: The Complete Berzerker's Guide to World Tour Domination) című, hiánypótló alkotás áprilisban jelenik meg az Egyesült Államokban. A könyvben Zakk megosztja velünk, hogy mi történik valójában a turnébuszok és a színpadi öltözők kulisszái mögött, és hogyan lehet túlélni a turnék némileg önpusztító világát, vagy például hogy a koncertezés félnomád körülményei között hogyan lehet az alapvető higiénés szintünket fenntartani.
 
Az Eric Hendrikx által szerkesztett könyv stílszerűen egy rockerteszttel indul, melynek 10 kérdését megválaszolva arra kapunk választ, hogy egyáltalán tovább olvassuk-e a könyvet, vagy inkább ajándékozzuk oda egy még „baróbb” arcnak. Természetesen egy csomó vad sztorit is olvashatunk olyan éjszakákról, amiket például Rob Zombie-val, Van Halennel, Dimebag Darrellel, Lars Ulrich-kal és persze Ozzy Osbourne-nal mulatott végig Zakk – és főként ezeket olvasva tudjuk majd értékelni azokat a tippeket, hogy hogyan lehet estéről estére színpadra állítani, és igazán átütő koncertekre sarkallni a bandát. A jövő feltörekvő rocksztárjainak van itt még egy kis útmutató a zeneipar útvesztőiben való eligazodáshoz, valamint néhány gyakorlati tapasztalat a turnébuszon történő lőtér kialakításáról. Az angol nyelvű változatba beleolvashatunk a ezen oldalon.
 
Akik ismerik Zakk Wylde életútját, azok tudják, hogy a könyv hiteles: nagyon vad évtizedek állnak a Black Label Society főhőse mögött, akit állítólag anno egy benzinkútnál szedett fel Ozzy Osbourne, s így lett belőle metalzenész. Wylde-ról hamar bebizonyosodott, hogy egy igazi gitáros zseni, aki mára szinte az összes létező szakmai elismerést begyűjtötte, és számos magazin címlapfotóján is szerepelt – nem is csoda, hiszen Ozzy felesége, Sharon szerint az ifjú Zakknál jobb vágású srácot még soha sem látott.
 
Az Osbourne-nal közös munka után létrehozott Black Label Society 1998. óta működik, s rajongói angolul berserker-nek, azaz (viking) harcosnak hívják magukat, akik az Erő, Eltökéltség, Könyörtelenség, Mindörökké (Strength, Determination, Merciless, Forever, SDMF) jelszavak mögött sorakoznak fel a kompromisszummentes, cenzúrázatlan és korlátok nélküli rock ’n’ roll zászlaja alá. A mázsás, sípolásoktól hemzsegő riffszörnyetegek és eszeveszett szólók, és az öblös énekhang a fő védjegyei a zenekarnak, s a dalok lendülete jól tükrözi a fenti életfelfogást is. Zakk maga így mutatta be ezt egy interjúban: „Ha az élet egy előtted tornyosuló hatalmas hegység, akkor a Black Label lényege, hogy bármi áron átjussunk rajta: alagúton, megkerülve, megmászva, vagy ha kell akkor egyszerűen szétkapja az egészet.”
Idén nyáron a hazai berzerkerek európai turnéja keretében, június 27-én találkozhatnak a BLS-sel, méghozzá a PeCsa Music Hallban, azaz a Petőfi Csarnok nagytermében - jegyek már kaphatók!
 

A Concerto Music bemutatja:

2012. június 27., szerda 19 óra

Budapest PeCsa Music Hall

Belépő: 8900 Ft, a koncert napján 9900 Ft. 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky