3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2012. április 6.

Hamarosan jön Serj Tankian lemeze

Copyright:

Az énekes, dalszerző, multihangszeres, költő, politikai aktivista és System Of A Down frontember Serj Tankian jelenleg a Los Angeles-i Serjical Strike Stúdióban csücsül és a végső munkálatokat végzi harmadik stúdióalbumán, a nyárra várható Harakiri-n, mely a 2010-es Imperfect Harmonies méltó utódja.

A lemez java 2011-ben íródott, amely egy igen zűrös év volt a sokszínű tehetség számára, saját elmondása szerint “a legsűrűbb, legtermékenyebb év eddigi életemben”. Februárban bemutatták az általa szerzett Prometheus Bound című rock musicalt a bostoni Oberon Theater-ben, megjelent második verseskötete, Glaring Through Oblivion címen, világturnén volt a System of a Down-nal, fellépett a jereváni Opera Orchestra-val, ugyanitt politikai megbeszéléseken is részt vett,  első koncertjét adta születésének helyén, Libanonban, majd visszatért az Egyesült Államokba. Ott négy lemezt készített el: egy jazz lemezt, egy elektronikus lemezt barátjával, a  Mindless Self Indulgence frontember Jimmy Urine-nel, egy teljes klasszikus szimfóniát Orca címmel, és az új szólóalbumot, melyet épp most maszterel.  
 
“A 2011-es évem azzal indult, hogy a szilveszteri petárdázás felgyújtotta a szomszédom udvarát, úgyhogy tudtam: pokoli évem lesz. 5 nap múlva a hírekben láttam egy összeállítást tömeges öngyilkosságot - harakirit - elkövető madarakról és halakról, és elgondolkodtam: talán ők tudnak valamit a jövőről, amit mi nem? Ekkor kezdtem el írni ezt az albumot.”
 
A szimbolikája annak, hogy teljes fajok tömegesen radírozzák ki magukat a föld színéről, keményen megérintette Serj-t, és az album fő motívuma lett. “Az album egészen más, mint az eddigi szólólemezeim. Sokkal punkosabb, gót, elektornikus és 80-as évek hatásokkal, heavy rock és epikus dalokkal egyaránt. A szövegekben személyes, politikai és filozófikus témák is vannak, sok humorral és szeretettel.” 
 
A dalszerzés módja is kicsit más volt ezúttal: “Apple iPad-et használtam néhány dal vázlatának elkészítéséhez. Nem árt néha új módszereket, eszközöket kipróbálnunk, mert váratlan eredményeket hozhatnak.”
 
Az új album megjelenése nyárra várható, teljes egészében Serj írta, játszotta fel, producerelte és keverte. A lemezen közreműködik Serj turnézenekara, a The F.C.C. - Dan Monti gitáron, Mario Pagliarulo basszusgitáron, és Troy Zeigler dobokon. Dan Monti kivette részét a keverésből is. A maszterelést Vlado Meller (Metallica, Red Hot Chili Peppers, Kanye West, Beastie Boys) végezte.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. trvať

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. trvať

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. trvať

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. trvať

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky