3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2012. március 21. | Schimi

A The Cure frontembere szerint körbeértek 

Copyright:

A The Cure frontembere (Robert Smith) még mindig nem biztos a nyári távlati terveikben. Az együttes fel fog lépni idén a Reading and Leeds fesztiválon, ezzel úgy tűnik karrierjük teljesen körbe ért, hiszem először és utoljára 1979-ben játszottak a rangos eseményen. 

A legendás frontember, azt nyilatkozta az NME-nek, hogy nem tervezik új rekord felvételét és a fent nevezett fesztiválon 1979-ben léptek fel utoljára. Ez lenne a kezdet és a vég? Úgy tűnhet, hogy az együttes karrierje körbeért. Smith tervezi, hogy újból kiadja a ’Dream’ LP-t, mint dupla albumot, amit korábban abbahagyott a „kib*szott idióták miatt, akik a zeneiparban tevékenykedtek”- nyilatkozta.
 
Ami a Cure jövőbeli terveit illeti egyelőre semmi konkrét nincsen kilátásban, mivel nem látnak a jövőbe. Az utolsó album óta, nem kötöttek semmilyen kiadóval szerződést, de ha valaha is belefognak még bármilyen lemezbe, bizonyára szuper lesz.
 
Addig is látogassatok el a Reading & Leeds fesztiválra augusztus 24 és 26 között.
 
Forrás: NME
 
Schimi 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Weiter

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Weiter

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Weiter

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Weiter

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky