Ötödik stúdiólemezét adja ki a Garbage 2012 tavaszán! Az egyelőre cím nélküli album, ami az első a 2005-ös Bleed Like Me óta Los Angelesben készült és ebben is rendhagyó, hiszen eddig minden felvételt Madisonban rögzítettek, ahol 1994-ben a Garbage megalapult. A zenekar saját maga vállalta a produceri feladatokat, Billy Bush és Butch Vig technikusok segítsége mellett.
A Garbage 1995-ben adta ki első lemezét, olyan slágerekkel, mint a Stupid Girl vagy az Only Happy When It Rains. Második lemezükért – Version 2.0 – begyűjtöttek 2 Grammy jelölést, az év lemeze és a legjobb rock album kategóriákban. Majd jött 2001-ben a Beautiful Garbage, 2005-ben a Bleed Like Me, 2007-ben pedig az Absolute Garbage és eladtak összesen 12 millió lemezt, felléptek több mint 35 országban és az új lemezzel is világkörüli turnéra készülnek.
Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. More
A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. More
Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. More
Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. More