3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2012. január 26. | Bertoni

Zenei hegymászás: hol a határ? 

Copyright:

Az angol énekesnő és dalszövegíró, Adele még alig 23 éves, de már 2 sikeres lemezt tudhat magáénak, miután 2008-ban a BBC az év hangjának választotta. Idén 6 Grammy-jelölést kapott, és az amerikai Billboard listán is rekordokat dönt. Mi lesz, ha még harmadik lemezt is készít? És vajon meddig elég a kezdeti lendület?

Adele Laurie Blue Adkins szinte véletlenszerűen tűnt fel a zenei világban, azóta viszont nagyon is határozottan menetel előre. 2008 januárjában jelent meg első lemeze 19 címmel, ami egy hét leforgása alatt a brit listák élén kötött ki, ráadásul hazájában négyszeres platina lett. Második albumánál ragaszkodott a jól bevált módszerhez, és a címadást az életkorához kötötte. A 21 szintén januárban jött ki 2011-ben – majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt. Némi stílusváltás tapasztalható, a soultól inkább a country felé vette útját, még nagyobb sikert érve el.
 
Az új album eddig tizennégyszeres (!) platina a briteknél, a japán és magyar slágerlisták kivételével pedig mindenhol a legjobb 10-ben, sőt többnyire az első helyen áll. 2009-ben A legjobb új előadónak járó Grammy-t vehette át, 2010-ben pedig A lejobb női pop vokál előadó lett. A most februári Grammy-átadáson Az év felvétele (Rolling in the Deep), Az év albuma, Az év dala (Rolling in the Deep), A legjobb szóló pop előadás (Someone Like You), A legjobb vokál pop album és A legjobb zenei rövid videó kategóriákban számíthat díjakra.
 
Eddigi munkásságával máris bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, mint az első előadó, akinek Nagy-Britanniában egy év alatt több, mint 3 millió lemeze kelt el. A Beatles óta ő az első, akinek még életében egyszerre sikerült a top 5-be kerülni a UK Official Single Chart-on és az Official Album Chart-on. A 21 a női előadók albumai közül eddig a leghosszabb ideig tudta megtartani vezető pozícióját a brit slágerlistákon, és az amerikai Billboardon is maga mögé utasított olyan legendákat, mint a Beatles, a Pink Floyd és a Titanic filmzenelemez.
Biztosan elképesztő munka fekszik mindezen sikerekben, és a britek is büszkék lehetnek legújabb tehetségükre, akit az eladási listák jelen állása szerint hamarosan a világ leggazdagabb énekesnői között láthatunk majd viszont.
 
Bertoni
 

 

 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Kontynuować

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Kontynuować

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Kontynuować

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Kontynuować

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky