3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2012. január 26.

FIRKIN: lemezbemutató a Barba Negrában

Copyright:

Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze “Igyunk pálinkát!” címmel, amely egyben a zenekar első magyar nyelvű albuma. Az ismert slágereken kívül új dalok is szerepelnek majd a korongon, amelyek elkészítésében számos zenészbarát segített: egy ballada rapszövegét Ganxsta Zoleenak, a hangzást – többek közt - Jamie Winchesternek köszönhetjük, a népzenei vonalat pedig Pál István “Szalonna” erősíti. Felkerült a lemezre a nagy sikert aratott karácsonyi dal, a “Pesti Mese” is, amelynek női énekese Vincze-Fekete Vera (Copy-Con), harmonikása Smuk Gábor (Mydros). Az új dalokra egy fergeteges lemezbemutató koncerten tombolhat majd a közönség március 9-én a Barba Negra Music Clubban, melyre a jegyek január 27-ig 2000 Ft-ba kerülnek.

  • share
  • kapcsolódó linkek
A Firkin immár negyedik éve pezsdíti fel a zenei életet: az elmúlt két évben több mint 200 koncertet adtak, felléptek klub-koncerteken és az ország legnagyobb fesztiváljain és az egész estés Ír KocsmaSókon szórakoztatták az egyre növekvő rajongótáborukat.  “A FIRKIN zenekar életem legnagyobb munkája és kalandja. Magam sem hittem, hogy három év alatt ekkora sikert és elismerést érhet el itthon és külföldön a csapat. Magyar közönségünknek köszönhetjük az első lépések biztonságát, amiért nagyon hálásak vagyunk: ezért írtunk magyar nyelvű dalokat a 3. nagylemezre, újrahangszereltük és megpaprikáztuk magyar szöveggel eddigi lemezeink slágereit!” – nyilatkozta az elmúlt évek sikeréről és az új albumról Péter János, a zenekar fuvolása.
 
Első lemezük "Firkinful Of Beer" címmel 2009 májusában jelent meg a Universal Music gondozásában és Aranylemez lett. Az album címadó dala helyett kapott a Sony Music lemezkiadó World Music from Hungary - Világzene Itthonról 2 válogatáslemezére és felkerült Németországban - a világ legjobb ír zenekarai közé - az Almost St. Patrick’s Day válogatáslemezre. A FIRKINIZING TOUR keretein belül 2012-re a zenekar már számos meghívással büszkélkedhet Németországban, Ausztriában, Angliában, Svájcban és Csehországban. Amerikától Németországon keresztül Ausztráliáig játsszák dalaikat a rádiók, sőt Kanadában még TOP listát is vezettek három hónapig.
 
A Lemezbemutató koncerten a zenészbarátok is fellépnek majd, jelesül  Jamie Winchester, Pál István “Szalonna”, Turáni Csongor (MÉZ), de még sok meglepetéssel készül a banda a velük ünneplő rajongók számára.
 

A koncert ideje: 2012 március 9 - péntek, 19 óra

Barba Negra Music Club (1117 Budapest Prielle Kornélia utca 4.)

 
Jegyek  elővételben 2400 Ft (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár minden belépőhöz belépőjükhöz), a koncert napján 3000 Ft  (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár a belépőjükhöz). Elővételben az első napokon (január 25, szerda délelőtt 10 órától január 27, szombat délig):  2000 Ft 
Firkin klubtagnak feliratkozás a www.firkin.hu oldalon lehetséges március 9-én , 12 óráig.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Continuer

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Continuer

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Continuer

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky