3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. január 3.

Újhold – Versek másképp

Copyright:

Ady, Radnóti, József Attila, Pilinszky alter/indie felfogásban. 2011. január 20-án igazi zenei-kulturális csemegében lesz részük azoknak, akik ellátogatnak a Zöld Macska Diákpincébe (Budapest, IX. Üllői út 95.).

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Az Újhold versmegzenésítő együttes 2011 márciusában kezdte meg működését, amelyet Krasznahorkai László magyartanár és zenész hívott életre.  A gitáros-énekes Krasznahorkait Hellenpárt György kíséri billentyűn. Később Takács Márton dobos is csatlakozott a formációhoz.
 
2011 őszén elkészítették első nagylemezüket Bájoló címmel. A 11 dalt tartalmazó lemezen - a ma már klasszikusnak számító költőkön (Ady, Radnóti, József Attila, Kosztolányi) kívül - néhány kortárs költő verse is helyet kapott. A költemények között akadnak ünnepi, alkalmi versek is (okt.6.,okt.23., Pedagógusnap). A zenéről szólva elmondhatjuk, hogy erősen hatással van rá a hazai alternatív és az angolszász gitárzene. Ez azért sem meglepő, mert a tagok több underground rockzenekarban is játszanak már hosszú évek óta. 
 
A lemezen akusztikus gitárok, zongorák, vonósok, valamint mértéktartó dobok, csörgők hallhatók. Kiválóan kísérik Krasznahorkai markáns hangját és énekstílusát. A műfaj jellegéből adódóan itt senki ne várjon hosszú szólókat, merész technikai megoldásokat. Egyszerű, jól megírt dalok ezek sok énekkel és vokállal. A főszereplő: a vers.
 
A nagylemez kedvező fogadtatásra talált. "Az mondjuk a minimális követelmény, hogy jók legyenek a számok és (versekről lévén szó) szépek; nem is ez a lemez különlegessége és legnagyobb erénye, hanem hogy izgalmasan találkozik rajta több hagyomány: egyrészt a megzenésített verseké, másrészt a magyar alterrocké, végül pedig az angolszász( indie)rocké. Ez a köztesség tetten érhető a dallamokban és az énekstílusban is, ami néha a beszédszerűséghez közelít, máskor dallamosabb, többféleképpen. Akár rosszul is elsülhetne ez, de jól sül el. A hangszerelés is kellőképpen változatos, ami elsősorban a szintinek köszönhető. Lemezkritika, Quart, Rónai András (2011.10.12.)
 
A csapat már számos rendezvényen fellépett, ám önállóan még nem szerepeltek. A január 20-án megrendezendő előadáson természetesen előadják Bájoló című nagylemezüket és azóta született vadonatúj dalaikat is. A csapat rendkívül termékeny, hiszen már két lemezre való anyagot is megírtak az album megjelenése óta. A zenés irodalmi est pontosan 20h-kor kezdődik.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky