3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. december 15.

Az év felfedezettje Budapesten – Jamie Woon az A38-on

Copyright:

A 2011-es év legnagyobb felfedezettje, a hűvös elektronikus ritmusokat lágy és kifinomult soullal ötvöző Jamie Woon koncertje kétségkívül a szezon egyik legaktuálisabb és legfontosabb zenei eseménye lesz az A38 Hajón. A mindmáig legnagyobb slágere, a Lady Luck Budapesten felvett videoklipjével egyben a fővárosi tömegközlekedésnek is emlékművet állító Woon finom, elegáns, szomorkás hangulatú popzenéje az idei év legkomolyabb befutójává tette a énekes-dalszerzőt: az év végi szavazásokon és díjkiosztókon bérelt helye van Nagy-Britanniában.

A 2011-es év nagy brit befutója Jamie Woon, aki éppen arra készül, hogy az Amy Winehouse utáni űrt betöltse - fiúként (az összevetés nem véletlen, hiszen Woon Winehouse háttérvokalistája is volt). A pár évvel ezelőtt még dubstep-produkciókkal kísérletező Woon idén megjelent első lemezével valósággal sokkolta a kritikusokat és a közönséget: csodálatos, kristálytiszta neo-soul, némi elektronikus rafinériával és varázslatos atmoszférával megtámogatva. Nekünk magyaroknak külön öröm, hogy első nagy slágerének videoklipjét budapesti metrókocsikban és villamosokon vette fel, örök emléket állítva a mi drága Combinóinknak.
 
A maláj kínai apától és skót-ír anyától (a kelta hagyományokat ápoló énekesnőtől, Mae McKennától) származó Jamie Woon gondos képzésben részesült, elég csak a híres-neves BRIT Schoolra utalni, ahol az ifjú Jamie nem kisebb előadók társaságában tanulhatott, mint Amy Winehouse, Adele, Katie Melua vagy Leona Lewis, tehát a kortárs szigetországi dalszerző-előadók krémje.
 
Woon érdeklődése akkoriban még az underground elektronika felé irányult, és a londoni dubstep-színtér egyik meghatározó alakja lett. Rengeteget dolgozott például a dubstep-pápa Buriallel (aki egyébként első nagylemezén is közreműködött). Ám a pop-orientáció mindig is működött benne, és a 2007-es debüt, a Wayfaring Stranger egészen elképesztő fordulat volt: a klasszikus angolszász spirituálé-ballada minimalista neo-soul feldolgozása, és az abból készült csattogós Burial-remix jóformán szöges ellentéte volt mindannak, amit a korabeli londoni underground képviselt.
 
Az elmúlt években Jamie Woon szinte teljesen a neo-soul felé fordult, ami az évtized-forduló leginkább meghatározó zenei irányzata lett Angliában. Ám Woon a mainstream pop megoldásai helyett mindig is hűvösebb, intellektuálisabb megközelítést képviselt. Professzionális producerként, a káoszpad avatott ismerőjeként, és nem utolsósorban elsőrangú, slágerérzékeny dalszerzőként és énekesként tökéletesen egyedi zenei világot épített fel. Nem csoda, hogy idén áprilisban megjelent első nagylemeze, a beszédes című Mirrorwriting (Tükörírás) majdhogynem tökéletes debütalbum, ami teljes fegyverzetben mutat fel egy érett, igényes, komplex és professzionális előadó-zeneszerzőt.
 
Finom, elegáns balladák, mélyen átélt, már-már spirituális soul-szerzemények, sosem tolakodó, de meghatározóan jelen lévő elektronika, loopok, ismétlődő szekvenciák, egymásra simuló zenei rétegek, egészen egyedi énekstílus: ezek jellemzik a Mirrorwritinget, amiről egymás után születtek az újabb és újabb slágerek: az említett Lady Luck után a varázslatos hangulatú Night Air, vagy a minimalista Spirits. „Elég melankolikus lemez... De hát mit vártok? Angliában élek” - mondja Woon az albumról, de a melankólia mellett még rengeteg minden van a muzsikában: igazi, gazdag, de nem szentimentális érzelmesség, a Night Air-ben közre is működő édesanyjától örökölt kelta hatások, a digitális eszközök nyúltotta lehetőségek és így tovább. Jamie Woon duókoncertje kétségkívül az egyik legizgalmasabb produkció lesz, amire idén az A38 Hajón sor került.
 

Jamie Woon koncert

 

Wittorio Waxman

Mentalien

BA10

 

2011.12.16.

A38 Állóhajó

Jegyár: 2500/2900 Ft

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky