A frontember fejet hajt pop-riválisa kiváló refrénjei előtt, ugyanis Chris Martin úgy gondolja, hogy Lady Gaga jobb dalíró, mint jómaga. Az énekes a „The Sun” számára készített interjúban vallott színt, amiben ragaszkodott véleményéhez, hogy a „Born This Way” sztárja „dallamosabb refréneket” vet papírra, mint szerény személye.
December 11-én a brit X-Faktor döntőjében lépett fel a Coldplay, Martin ezután nyilatkozta a pop tüneményről: „Nagyon édes. Amivel le tud engem nyomni, hogy tehetséges és saját maga írja zenéit.”
A továbbiakban kijelentette, hogy imádja Gaga összes kalapját és extrém ruháit, a körülötte lévő őrülettel együtt. Egyszerűen mindent, hiszen mindezek mellett simán képes lemosni őt, ha dalszövegírásról van szó.
Múlt hónapban Martin azt nyilatkozta, hogy soha nem indítaná be saját szóló karrierjét, mert ő egyedül borzasztó lenne a bandatagok nélkül.
Véleménye szerint a Butlins-ban se tudna soha egy jó bulit összehozni, a bandával viszont már felléptek ott. „Úgy gondolom jobb híján Woolworths utcáin kornyikálhatnék a zongorámmal.”
Coldplay következő nyárra tervezi nagyszabású UK turnéját. Összesen hét előadást terveznek különböző stadionokban, többek között egy háromestés fellépést az Arsenal FC Stadionjában.
Előző héten Lady Gaga nyilatkozta, hogy attól tartott, meghal, mint Diana hercegnő és ennek kapcsán írt egy dalt, amit a királyi ikon ihletett, valamint arról is beszélt, hogy megszületett új albumának címe, amin már elkezdett dolgozni. Annak ellenére, hogy a „Born This Way” kiadása is viszonylag frissnek számít, hiszen ez év májusában látott napvilágot.
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Continuer
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Continuer
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Continuer
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Continuer