Habár már vészesen közeleg az év vége és lassan minden koncertlátogató fejében összeáll az idei legjobb fellépések listája, élén „az év koncertjével”, figyelembe kell venni, hogy vár még ránk idén néhány aspiráns zenekar. A ’90-es évek kultuszstátuszba emelkedett stílusformáló progresszív zenekara, a Cynic ugyanis ismételten Budapestre érkezik! December 13-án a Club 202 színpadán bizonyítják be újra, hogy az aktív zenéléshez való visszatérésükre milyen égető szüksége volt az agyas extrém zenét kedvelőknek.
A Cynic muzsikájával kapcsolatban megannyi stílust lehetne felsorolni, de a teljes összhatást még így is lehetetlenség összefoglalni. Olyan egyedi hangzásvilágot alakítottak ki, ami a zenekar szüneteltetését jelentő 12 év alatt is fenntartotta nevüket a köztudatban. Vegyük a technikásabb metal zenék pontosságát és agresszivitását, majd fúziós jazzel, progresszív rockkal és poppal keverjük - valahogy így lehetne megkísérelni a Cynic behatárolását. Ez a rengeteg stílus a hangszeresek kezében természetes egésszé alakul, ami valóban felbecsülhetetlen élményt nyújt a hallgatóságnak.
Koncertjeiken Paul Masvidal énekes/gitáros és Sean Reinert doboszseni megismételhetetlen transzcendens utazásra viszi a közönséget (hacsak nem jönnek kétszer ugyanabba a városba). 1993-as bemutatkozó lemezük, a Focus teljesen újszerűen hatott az akkori metal színtérre. Az album igazi etalonnak számít abban a tekintetben, hogy miképp’ is lehet a ’70-es évek prog rockját nyakatekert death metal riffek közé szőni. A sikerek ellenére 1994-ben zenei nézeteltérések miatt feloszlott a zenekar - pont egy második lemez előkészületei közben, amire így végül egészen 2008-ig kellett várni. A „Traced In Air” kapcsán ismételten megmutatták a világnak, hogy nem hiába várták a rajongók visszatérésüket szerte a világban. A kiadós koncertezésnek köszönhetően a szélesebb közönség is megismerkedhetett egyedi zenéjükkel – 2007-ben a budapesti Kultiplexben láthatta őket a hazai közönség.
Paul Masvidal és Sean Reinert társa a turnén Brandon Giffin basszusgitáros és Max Phelps gitáros, akik szintén megkérdőjelezhetetlen mesterei hangszereiknek. Előzenekarok terén a Cynic maga mellé tökéletesen illő csapatokat talált: Paul Antonio Ortiz multi-hangszeres agyszüleménye, az instrumentális Chimp Spanner és a francia Hypno5e kedvéért mindenképpen ajánlott időben érkezni. A nem mindennapi koncertre Club 202-ben kerül sor december 13-án, a bulira jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.
Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Seguir
Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Seguir
A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Seguir
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir