3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2011. november 9.

Paul Kalkbrenner: Hálás vagyok a magyaroknak!

Copyright:

Paul Kalkbrenner, a november 10-én a SYMA csarnokban fellépő legendás DJ imádja a magyarokat. Ez annak is köszönhető, hogy több évig volt magyar barátnője, akitől sok mindent megtudott a magyarokról, a magyar történelemről.

- Mivel Berlin kelet-német oldalán nőttem fel, nagyon hálás vagyok a magyaroknak, hogy lebontották a vasfüggönyt – mondta. - Tudom, hogy Magyarország a Habsburg Birodalom része volt, 1945-ben szabadultak fel, aztán 56-ban kirobbantották a forradalmat, majd 1989-ben jött a vasfüggöny, és megszabadultak az oroszoktól. Aztán eszembe jut még a gulyásleves is, és a szegedi halászlé! Mindent összevetve egyfajta lelki közelséget érzek a magyarokhoz, hiszen nagyon bátor népnek tartom őket. Az is érdekes, hogy a facebook oldalamon a németek után a legtöbb rajongó magyar és osztrák. Nagyon szeretem a magyar közönséget. Nem véletlen, hogy a DVD-men a Balatonsound fellépésem is rajta van, mert ez volt az egyik legklasszabb buli a turné során.
 
A Berlin Calling című filmmel is híressé lett DJ a fesztiválokkal ellentétben ezúttal a Paul Kalkbrenner In Concert elnevezésű turnéja keretében sokkal többet játszik, nagyszabású fény és hangtechnikával fűszerezve, így az új albuma majdnem összes számát is előadja élőben, de nem hagyja ki a közönsége kedvenceit sem.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

2023. április 14.

Nagypénteken érkezett meg a Linkin Park jubileumi lemeze

A korszakalkotó nu metal együttes, azaz a Linkin Park a Grammy-jelölt ’Meteora’ album két évtizedes jelenlétét egy ’Meteora 20th Anniversary Edition’ című gyűjteménnyel ünnepelte, amely deluxe vinyl box készlet, deluxe 3-CD formájában, illetve digitálisan is elérhető. Tovább

2023. január 31.

Tehát Iggy Pop

A punk keresztapja, azaz Iggy Pop a nagyközönség elé tárta 2023. január 6-án az ‘Every Loser’ című, új albumát. A kiadvány Iggy 19. szólólemeze, és emellett az első együttműködése a Grammy-díjas és többszörös platinalemezes producer, Andrew Watt által alapított Gold Tooth Records-zal. Tovább

2023. január 31.

Skrillex újabb EDM kuriózumot hozott

Miután megjelent nagy visszatérést jelölő két korábbi dala, a “Way Back” és a Fred again..-nel közös “Rumble” Skrillex további zenékkel izgatja rajongóit. Új szerzeményén, a “Leave Me Like This”-en Bobby Raps rapper, énekes és producer szerepel, ami izgalmas underground lüktetést ad a dalnak. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky