3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2011. november 8.

A Neoton Familia az Arénában

Copyright:

Minek ez a cirkusz? - kérdezik a Neoton Família jól ismert zenészei, akik úgy érezték, december végén egy olyan oldalukat mutatják meg közönségüknek, amilyennek még nem látták és hallották őket.

Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János, valamint Heatlie Dávid, Lukács Andrea és Lukács László egy olyan forgatagot teremtenek a Papp László Budapest Sportarénába, ahol a színpadon artisták, bohócok, légtornászok teszik a látványt még színesebbé, sőt a díszletek is ezt a fajta cirkuszi hangulatot  varázsolják majd a helyszínre. A koncert egyfajta időutazás is lesz, hiszen a Neoton Família történetének egy-egy állomása régi felvételeken, fényképeken is megelevenedik majd a kivetítőkön.
 
Miért döntöttek úgy, hogy időutazásra hívják közönségüket? A válasz a bűvös, sokak által félt 2012-es évben rejlik, amelyről sokan gondolják úgy, hogy ez a világvégét jelenti. Éva és Ádám a többiekkel karöltve azonban a következendő esztendőt nem másnak, mint egy pozitív változásnak érzik.
 
- Úgy gondoljuk, szó sem lesz világvégéről, legfeljebb egy olyan korszak kezdetéről, amikor az emberek elkezdenek majd másképpen gondolkodni – mondták. - Ezért mi sokkal inkább ünnepelni szeretnénk ezzel a koncerttel ezeket a változásokat, amely számunkra is egy új korszak kezdetét jelenti. Ez persze nem jelenti azt, hogy elfelejtjük a múltat, de a jövőben szeretnénk újra olyan slágereket írni, amelyeket ugyanúgy énekel majd a közönség évtizedekkel később is, ahogy most az évtizedekkel korábban születetteket. És ha mégis világvége lesz? Akkor még mulatunk és zenélünk utoljára egy jó nagyot!
 
A jól ismert slágerek közül többet áthangszerelve, eddig még nem hallott formában hallhatjuk majd a koncerten, amelyről részleteket még nem árultak el, de annyi bizonyos, hogy egy szimfonikus zenekar is helyet kap a színpadon, és könnyen belekeveredhetünk egy latin forgatagba is!
 
A Neoton Família sztárjai
Minek ez a cirkusz?!
2011. december 27. Papp László Budapest Sportaréna
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. trvať

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. trvať

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. trvať

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. trvať

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky