Idén 25 éves fennállását ünnepli November 11-én, a debreceni Kölcsey Központban a helyi rock-formáció, a PG Csoport! A jubileumi év számos új feladatot ad a csapatnak: január végén Rómában koncerteznek, ahova velük tart Szomjas György és csapata is, mivel a zenekar történetéről, az év eseményeiről zenés dokumentumfilm készül riportokkal és koncertfelvételekkel, a legendás rendező, Szomjas György jóvoltából. Februártól színházi próbákon vesz részt a csapat: premierre készülnek a PG Csoport zenéjéből és gondolataiból merítő zenés darabbal a Csokonai Színház színművészeivel.
A 2011. március 11-i bemutató kirobbanó siker! Az eredetileg 18 előadásra tervezett széria, már 2012-es dátumokkal és más városok színházi vendégszerepléseivel is számol. Teltházakkal megy a Világvége-szerelem című “kortárs-keserédes”, köszönhetően a rendező és a nagyszerű színészek, valamint a zenekar közös munkájának és tehetségének. A zenekar egyik "küldetése" minden kritikus és barát szerint célt ért: mindig is volt egy nagyon erős színházi, filmes jellege a PG Csoport produkcióinak, dalaiknak és gondolataiknak. A próbákon és a premieren szintén jelen volt Szomjas György és a filmes stábja. A június elejéig tartó színházi estek után jubileumi turnéra indult a zenekar - Erdélybe is eljutva - több helyszínen filmforgatással egybekötve koncerteztek, meglátogatták a 25 év több fontos helyszínét és PG-s közösségét, koncerthelyeit. Októberben a tervek szerint még Párizsban koncertet adnak, majd 2011. novemberében (2011.11.11!) Debrecenben, a Kölcsey Központ színpadán egy jubileumi, ünnepi koncerttel zárják az évet filmre is rögzítve, ahol a Csokonai Színház színészei és ismert magyar zenészek (Halmos Béla, Lukács László/Tankcsapda/, Németh Lojzi/Bikini/, Tátrai Tibor) közreműködésével ünneplik a 25 éves PG-t. A koncert együttműködő partnere a Csokonai Színház, a koncert-estet Vidnyánszky Attila rendezi. A jubileum tiszteletére dupla CD kiadvány és kiállítás is készül. Ez még csak 25G!
A PG története
A debreceni egyetemi légkörben 1986-ban Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba testvér- és alkotópáros köré gyűlt több kreatív, "nem csak" zenében gondolkodó fiatal, akikkel a zenés performance-ként induló PG Csoport kezdeti klubsikereit is elérte. Az akkori hatóságok figyelmét is felkető, szabad és magyar gondolatiságú koncertjeik híressé váltak az ország keleti régiójában. Többszöri tagcserék után kialakult a zenekart részben ma is jellemző, szövegcentrikus, rockos zenei irány. Sajátos dallamvilágukat "Alföldi zene" műfaji meghatározással illetik, a zenekar első lemezének (1990) címét is idézve. Az első turné 1989-ben szerveződött, ebben az évben még Moszkvában is adtak koncerteket. '91-ben sikeres európai fellépéssorozatot bonyolítottak, a szélességi fokot tekintve egészen a doveri kikötői fogdáig jutva. Hazatérve elkészült a Moulin Rouge című lemez (1992), amelynek megjelenése az egyik első vidéki áttörés volt. 1993-ban megjelent egy válogatáskazetta Kelet ’92 címmel, melyen a PG Csoport is szerepelt. 1994-ben kialakult az első tartós felállás, és az évet a Félélet című kazetta fémjelezte. Ebben az évben jelent meg a Rocklenyomat '94 válogatás, melyen szintén szerepeltek. ’94 végétől - a magyar zenekarok közül elsőként - az interneten is lehetett olvasni az együttesről a http://www.pgcsoport.hu címen. A következő évben, 1995-ben a kemény munka átütő sikert hozott a zenekar számára: a Marlboro Rock in ’95 tehetségkutató fesztiválon több, mint 300 zenekar közül arattak győzelmet. A nyár végén eljutottak a Marlboro nemzetközi gálájára is Svájcba, ahol olyan világsztárokkal léphettek fel, mint Bob Geldof, Neil Young és a Pearl Jam. 1996-ban az őszi-tavaszi turnét követően megjelent az Útlevél, fogkefe című lemez, melynek majdnem minden száma klasszikussá vált a rajongók körében. ‘97 őszén a zenekar az USA-ba is eljut, dalaik sikert aratnak, az utazás óriási élmény és tapasztalat az “alföldi zenészeknek”. 1998-ban megörökítették a legendás koncertek hangulatát az Elmúlhat minden c. koncertfelvételen (CD-n és kazettán).1999-ben Orosz “Szódás” Imre dobos posztjára Kiss Attila érkezett, s ezzel alakult ki a mai felállás. 2001-ben elkészült a zenekar addig talán legkidolgozottabb, Mennyi nő címet viselő-elektronikus jegyeket is viselő- lemeze, ami csak a következő év elején jelent meg. 2004-ben került bemutatásra Jantyik Zsolt (eMRton-díjas szövegíró) Világeső c.kötete, melyben a PG dalszövegek is helyet kaptak. A könyv CD melléklete PG dalválogatást és 2 új dalt is tartalmazott. Ez év végén a Csokonai Színház kamaraterében adnak unplugged, színházi hangulatú koncertet, vendégekkel, melyről TV felvétel készül. A 2000-es évtized középső részét "családi éveknek" nevezhetjük a zenekar életében: a tagok gyermekeinek (5) egymást követő születése miatt ezen időszak viszonylag kevés koncerttel és visszafogott alkotói munkával telt. A Balaton-felvidéken található Hidegkúton 2005-től a zenekar tábort szervez, koncerttel, bográcsozással, tábortűz-gitározással, hajnalig tartó beszélgetésekkel. A PG Csoport 2006 októberében, a debreceni Lovardában ünnepelte 20 éves fennállását, egy monstre (több mint 3 órás) koncerttel, melyen valamennyi volt “pégés” tag szerepelt. A koncert egyben a zenekar nagy visszatérése is lett: 2008-ban "Nem sietünk sehová" címmel megjelent a következő lemez. Az évek során felgyülemlett alkotóenergiáknak köszönhetően mindössze 2 nap alatt írták meg 12 számot tartalmazó lemezt, amely a PG legérettebb albuma. A CD mellé a zenekar 20 éves születésnapi koncertjének 50 perces DVD ízelítőjét is mellékelték, valamint az addigi összes videóklipjüket. 2008 őszén a Debreceni Kölcsey Központban adtak nagysikerű "csendes" koncertet, akusztikus hangszerelésben, nagyszerű népzenészekkel kiegészülve. Ennek folytatásaként 2009-ben Halmos Béla prímás, a magyar táncházmozgalom egyik atyja csatlakozik a zenekarhoz egyre gyakoribb vendégként, mely egy közös munkához és egy áthangszerelt repertoárhoz vezetett. Ezzel a produkcióval év végére meghívást kaptak Rómába is, majd 2010 év elején videó- és audió anyagon is rögzítették: ”Megyek a hegyen” címmel. Ezzel a műsorral járják az országot a nyár folyamán, nagy sikerrel. 2010 őszén stúdióba vonult a zenekar, ahol a 2011-es évadra felkészülve újrajátszottak több, mint 30 dalt felvételre (ami 3 CD anyagának felel meg). Ebből az anyagból születik, formálódik próbákon - Vidnyánszky Attila rendezésében - egy 2011-es zenés színdarab. A jubileumi évet január végén Rómában nyitják meg egy koncerttel, ahol nagy sikert arat a produkció. Ide már velük tart Szomjas György és csapata is, filmre rögzítik a legszebb pillanatokat, hangulatokat. A zenekar történetéről, az év eseményeiről zenés dokumentum film készül riportokkal és koncertfelvételekkel, Szomjas György rendezésében. Februártól színházi próbákon vesz részt a csapat: premierre készülnek a PG Csoport zenéjéből és gondolataiból merítő zenés darabbal a Csokonai Színház színművészeivel. A 2011. március 11-ei bemutató kirobbanó siker! Az eredetileg 18 előadásra tervezett széria, már 2012-es dátumokkal és más városok színházi vendégszerepléseivel is számol. Teltházakkal megy a Világvége-szerelem című “kortárs-keserédes”, köszönhetően a rendező és a nagyszerű színészek, valamint a zenekar közös munkájának és tehetségének. A zenekar egyik "küldetése" minden kritikus és barát szerint célt ért: mindig is volt egy nagyon erős színházi, filmes jellege a PG Csoport produkcióinak, dalaiknak és gondolataiknak. A próbákon és a premieren szintén jelen volt Szomjas György és a filmes stábja. A június elejéig tartó színházi estek után jubileumi turnéra indult a zenekar - Erdélybe is eljutva - több helyszínen filmforgatással egybekötve koncerteztek, meglátogatták a 25 év több fontos helyszínét és PG-s közösségét, koncerthelyeit. Októberben még Párizsban koncertet adnak, majd 2011 novemberében (2011.11.11!) Debrecenben egy jubileumi, ünnepi koncerttel zárják az évet filmre is rögzítve, ahol a Csokonai Színház színészei és ismert magyar zenészek (Halmos Béla, Lukács László, Németh Lojzi, Tátrai Tibor) közreműködésével ünneplik a 25 éves PG-t. A koncert együttműködő partnere a Csokonai Színház, a koncert-estet Vidnyánszky Attila rendezi. A jubileum tiszteletére dupla CD kiadvány és kiállítás is készül. Ez még csak 25G!
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. trvať
Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. trvať
A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. trvať
Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. trvať
Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. trvať