3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. november 3. | -gabriella-

A rock katonái mindig Kettőnégyen lesznek!

Copyright:

Október 31-én - halottak napján - rendezték meg a Dürer kertben a Kettőnégy Gumizsiráf díjátadó gálát. Azt már itt az elején leszögezhetjük, hogy maga az esemény rettenetesen vicces volt, bár ugye kinek mi jön be. Sőt, a metál közössége nagyon szimpatikus közeget vonz magához. Én inkább átállok!

A hosszú hétvége utolsó előtti napján, tehát hétfőn került megrendezésre a Gumizsiráf díjátadó ami, mint ahogyan azt említettem felettébb humorosra sikerült. Az este folyamán tizenhárom zenekar váltotta egymást a Dürer Kert színpadán, így senki nem unatkozott. Volt itt minden, mint a búcsúban; metál, sör, headbang, léggitár- és persze jelmezverseny. Utóbbinál maradva, viszonylag egyértelmű volt a végső győztes. Az alap, hogy ilyenkor a lányok legálisan öltözhetnek kurvásan, az apáca jelmezzel sem lehet nagyon mellélőni, úgyhogy ha vegyíted a kettőt máris a toppon találhatod magad. Itt is ez volt, ráadásul bekiabálás alapján dőlt el, hogy ki nyer, szóval lehet tippelni. A belépés egyébként meztelenül ingyen lett volna, de fogjuk a hidegre, hogy senki nem merte kipróbálni.
 
Hogy visszafelé haladjunk az eseményekben, a léggitár versen volt a legjobb. Az Attila (ha jól értettem) nevű formáció produkciója –akik egyébként kb. húsz jelentkezőből lettek kiválasztva – hagyott némi kívánni valót maga után. Jani volt a zenekarvezető, aki egy hörgéssel tudatott valamit a világgal, de arra nem igazán derült fény, hogy mit. Úgy tűnt van valami elképzelésük, Jani taszajtott is egyet a legalacsonyabb srácon, hogy álljon a sor végére, de valószínű buli közben több volt a vbk, mint amennyinek kellett volna lennie, így a közönség sem tudta lereagálni rendesen a műsort. Értsd, főként kussban álltunk és nem értettük. A Kettőnégyesek sem értették, úgyhogy megnyugodtam. 
 
A fő attrakció a koncerteken kívül, maga a díjátadó volt. Itt érdemes kiemelni Bálint és Dani sminkjét, meg az afrikai koncepciót és az ehhez talált aláfestő zenét. Azt amúgy is sokszor mondták, hogy a sminkeseknek mennyire köszönik, tehát biztos érdemes itt is megemlíteni. Amennyiben, már a körmötöket rágnátok izgalmatokban, hogy kik nyertek, íme a lista. Az év legjobb klipje a blog olvasóinak szavazata alapján: Fish - Sav. Itt erősen drukkoltam a Supernemnek, de így is korrekt. Az zenekar frontembere ennyit mondott: „A következő klipünket a jövő héten forgatjuk, mert az Andrisnak egy tumort találtak a seggében és így a Sav méltó folytatása lehet majd.”. Az év lemeze: The Southern Orachle – Hellwakening. Ennél a kategóriánál az IHM lett volna optimális, de itt már feladtam a tippelgetést. A legjobb fesztivál a Hegyalja lett (vajon miért?), Magyarország legsármosabb gitárosa pedig Szentpéteri Zsolt Attila, aki nem találta meg a színpadot, úgyhogy ő később kapta meg az oklevelet és a szobrot. Az év legjobb zenekara a Turbo, amit korrektnek érzek, bár mi egymás között csak a Led Zeppelin emlékzenekarának az emlékzenekaraként emlegetjük, viszont aki valaha járt már koncertjükön és hallotta már őket, ezzel a döntéssel nem fog vitatkozni. Itt az egyik tag azt állította, hogy a szavazás bunda, ami amúgy sejtésem szerint vicc volt, viszont a közönség visszaordított, hogy bunda. Ilyenkor ugye, mi van? Semmi. Az életműdíjat Rácz Tibor (Pucu) kapta, aki –ha másnap jól olvastam- még este elvesztette a nyereményeket. 
 
És most már kronologikusan tényleg visszafelé haladok. Volt még Kettőnégy all stars (vagy valami hasonló), ahol az Ossian egyik dalát (Rock katonái) énekelték el sokan a színpadon. Aztán volt még sok-sok koncert. Mindegyik zenekarnak feldolgozás számokat kellett eljátszania, ami egyébként tök jó ötlet, és jó is volt majdnem mindegyik. Az biztos, hogy volt Metallica. Számomra teljesen meglepő, hogy mennyien stagedivingoltak a színpadról. Mintha egy random srác leesett volna, de lehet ezt csak álmodtam, mert elég sok minden történt. A Subscribe-nál többen fölmentek egyébként is és ott buliztak egy szám ereéig. Tehát nagyjából így lehet elképzelni az estét, csak adjatok hozzá még sok jelmezt az együttesek és a teltház részéről is. Aki szimpatizál a Kettőnégy blog íróival, azoknak mindenképpen érdemes ellátogatni egy ilyen eseményre, ha pedig nem, akkor nyárom majdnem minden fesztiválon össze lehet velük futni. Utólag visszanézve pedig kitaláltam egy új játékot. Olyan, mint a Dallasozás; ha Szujó Dani azt mondja „Kedves Barátom”, inni kell!
 
-gabriella-
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky