A november 4-i dátumot ajánljuk azoknak, akik elhivatott Fekete Teve rajongók, akik még nem ismerik az együttest, és azoknak is, akik sokfajta és színes zenei ízléssel lettek megáldva, melyet egyszerre szeretnének kielégíttetni. A Dürer őszi fesztivál keretein belül, november 4-én a Fekete Teve mellett, fő-előzenekarként a Kowalsky meg a Vega előtt, és a KanyOn után, este 10 órától.
A 2003-as alakulás óta a banda közel 150 koncerten van túl, turnézott az Alvin és a Mókusokkal, megjelentetett két nagylemezt és két EP-t, a zenei ízlésük pedig szerteágazó, mint a Nap sugarai. Hallhatunk tőlük egy kis ska-t, kevéske punkos életérzést, némi lírai hangzást, jazzt és némi elektronikát, mindezt vegyítve fúvósokkal és zongorával. Hát kell ennél több?
A zenekar fáradhatatlanul próbál a fellépésre, egy apró levegővételnyi szünetben így nyilatkoztak: „Ez most nagy dolog nekünk, hiszen a Dürer-kertben minden évben van tavaszi- és őszi fesztivál, és azt gondoljuk, hogy egy élő zenét játszó underground zenekarnak ez Budapesten egyfajta csúcs.”
A bulira érdemes korán érkezni, mert a jegyek már a hét közepén erősen fogyóban voltak. Tehát találkozunk november 4-én 22 órától a Dürer kertben, hogy együtt eresszük el a hajunkat!
Fekete Teve
2011. november 4. (péntek) 22:00 – Dürer kert – Dürer őszi fesztivál
Jegyek elővételben 1000 Ft., a helyszínen 1500 Ft.
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir